Arany Iránytű: városunké a legnagyobb hatású projekt
A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium közösségi kezdeményezése, az Arany Iránytű program érdemelte a Civil Díj 2020 verseny legnagyobb hatású projektjének járó elismerést! Gratulálunk!
Honlapunk már korábban is a program mellé állt, így a netvokson történő részvételre buzdító felhívásunkban azt is megírtuk, hogy az Arany Iránytű program bekerült a Civil Díj 2020 egyik kategóriájának döntősei közé, mi több, egy gyorshír erejéig a győzelemről is beszámoltunk. De már akkor részletesebb bemutatót ígértem, hát tessék!
Megérdemelt diadal
A napokban rendezték a Civil Díj 2020 verseny díjátadóját is, ahol kiderült, hogy a Könyves Ágnes irányításával működő intézmény programja győzött a "Legnagyobb hatású projekt" kategóriában a három döntős közül. A díjátadást követően szerdán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a Magyar úti intézményben gratulált a kirobbanó eredményhez. A rögtönzött programismertetőn részt vett az iskola két, az Arany Iránytű kidolgozásában és működtetésében főszerepet vállalt munkatársa, Glashütter Melinda, valamint Bognár Roman is.
Mint rövid méltatásában Barta Endre hangsúlyozta, az esélyteremtő program megérdemelten aratott sikert országos viszonylatban is:
– Büszkék lehetünk az Arany Iránytű programra, hiszen immár nemcsak a résztvevők körében elismert, népszerű és vonzó kísérlet, de egy rangos országos megméretésen is bizonyította létjogosultságát. Egyúttal azt is, hogy nemcsak a figyelemre, de a támogatásra is érdemes – olyan munkát folytat, amely révén évre év sok-sok diáknak segít!
Miért arany, miért iránytű?
A program kimunkálásának közvetlen előzményeként Könyves Ágnes olyan alapproblémát említett, amely máig meghatározta az intézmény küldetését:
– Megdöbbenve szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a hozzánk érkező diákok igen-igen jelentős hányada nincs tanulásra kész állapotban a középiskola megkezdésekor. Iskola kudarcok, családi traumák, mentális gondok raktak a vállukra szó szerint elviselhetetlen terheket. Meg kellett vizsgálni, mit tehetünk, mit tudunk tenni a szó szerint kudarcos helyzet orvoslására. Így kezdődött.
A névadás rejtelmeibe Bognár Roman avatott be: a Pentelei iskola „őse” a Schiff Ágnes alapította Aranytű Iskola volt, és az immár nyugdíjba vonult alapító mecénásként és mentorként máig a kísérlet támogatója:
– Ági néni útmutatásait a kezdetektől szeretettel fogadjuk. Az Arany Iránytű program története 2015-ben egy kutatással kezdődött, ami csak kicsit sarkítva arra kereste a választ, hogy az intézményi közegbe került diákok miért utálják az iskolát, a világot, egymást és magukat. A sokkoló eredmények után kezdtünk együtt azon gondolkodni, milyennek képzelik el a jó iskolát – és milyen út vezethet ennek megteremtéséig. Az útbaigazítást iránytű szolgálja – hát ezért…
Egy út kezdete
A program végül a Pentele XXI. Oktatásért Művészetért Alapítvány és a Pentelei iskola közösségi kísérleteként szökkent szárba, és célja az érzelmileg vagy értelmileg sérült, tanulási motivációjukat vesztett, kudarcokkal terhelt diákok iskolán belüli mentálhigiénés rehabilitációja. Ettől a tanévtől immár az intézmény orientációs évfolyamaként működik az említett kulcsi ház, ahol egyfelől játékos-komoly formában a vendéglátás alapjaival ismerkednek a diákok. Másrészt a programba bevont fiatalok körében olyan jelenségekre keresnek megoldást, mint a végzettség nélküli iskolaelhagyás, az iskolai agresszió, a bullying, a kamaszkori depresszió, az autoagresszió, a szerhasználat és a fiatalkori bűnözés. Minderről Glashütter Melinda mesélt lapunknak:
– Az alapkoncepció az, hogy az iskola ne csak az oktatás, tudásátadás, de ezzel egyenértékűen a nevelés, sőt, gondozás színtere, terepe legyen. Ami segíti a be- vagy visszailleszkedést, és közvetve, idővel segíti a követelmények teljesítését is. Nem véletlen, hogy a Civil Díj versenyen a legnagyobb hatású projektek kategóriájában a három döntős program mindegyikének a diákság a célcsoportja, és mindegyik prevenciós célokkal működik. Megérett az idő – az út kezdetén vagyunk, de készen arra, hogy végigmenjünk rajta.
Gratulálunk a győzelemhez, csak így tovább, Pentelei, csak így tovább, Arany Iránytű!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Oktatás
Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is
2023. okt. 05.
A dunaújvárosi középiskola egyik formációja címet védett, a másik alig maradt le a dobogóról a Pannon Egyetem vállalatvezetési megméretésén. Checkpoint a hajtás után.
Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 04.
A Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye is csatlakozott az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett országos sorozathoz – az ünnepi kínálat nyitott eseménye volt az Őszi kavalkád című közösségi program kedden.
Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat
2023. okt. 02.
Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban
2023. szep. 08.
A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.
DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)
2023. szep. 07.
Rekordszámú hallgató, sikeres gólyatábor, díjátadó, komoly tervek – a Dunaújvárosi Egyetemen is megkezdődött az új tanév még múlt pénteken, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép és galéria itt!
DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában
2023. szep. 05.
Több tanévnyitó ünnepségen tiszteletét tette a közelmúltban a DSTV stábja – alkalmi sorozatunk első állomása a három évre ökoiskola címet elnyert Dózsa György Általános Iskola, ahol természetesen nagy izgalommal várták az évnyitót a pedagógusok, diákok és hozzátartozók. Hangkép.
DSTV: új tornaszoba a Vasváriban
2023. szep. 04.
Az intézményi sportélet mérföldkövéhez érkezett a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos iskola sikerrel pályázott, a fejlesztés révén új tornaszobában edződhetnek a nebulók. Hangkép.