Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végül fölényes siker

Sport
labdaúrgás
DPASE
Szeged

facebook megosztás

spigott - 2020. okt. 18., 16:31

Az első félidőben még nem bírt ellenfelével, ám a fordulás után átrobogott a szegedieken a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely idegenben is sima győzelmet aratva szerezte meg újabb bajnoki pontjait.

A bajnoki tabella utolsó előtti helyén álló Szeged vendégeként lépett pályára ma délután fél háromtól a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a Kecskeméten elért bravúros döntetlen után a három pont megszerzését tűzte ki maga elé az NB III Közép Csoportjának 14. fordulójában. Ahogy azt reméltük, Jakab Elek gárdája igyekezett már a mérkőzés elején magához venni az irányítást, de a hazaiak jól őrizték kapujukat, s ha el is jutott egy-egy helyzetig a DPASE, vagy az utolsó passzokba, irányzékba csúszott hiba, vagy Leindler kapus tudott védeni. Hiába játszott tehát mezőnyfölényben együttesünk, a szünetig nem tudta megtörni vetélytársa ellenállását, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második felvonás elején viszont már nem volt menekvés a vendéglátók számára, mert a 48. percben Báló remek beadását Dorogi fejelte a kapuba, majd öt perccel később a mieink vezető góljának szerzője varázsolta a labdát Markovics fejére, aki védője szorításában fejelt a hálóba, így pillanatok alatt meglépett ellenfelétől a DPASE (0-2). A második dunaújvárosi találat után már egyértelműen uralta a játékot együttesünk, mely Dorogi 64. percben szerzett újabb góljával végleg eldöntötte a pontok sorsát, s innentől már csak a végeredmény lehetett kérdéses, a győztes kiléte nem.

Képek: DO-archív

Labdarúgóink a tetemes előny birtokában sem engedtek ki, Hompót remek kiugratása után Markovics került újabb ziccerbe, s bár lövését még bravúrral védte a hazaiak hálóőre, a kipattanóra Szepessy érkezett, s a léc alá bombázva küldhette újra középkezdéshez a szegedieket (0-4). A hátralévő idő már semmi izgalmat nem tartogatott, mert a mieink biztosan tartották fórjukat, s remek második félidei játékuknak köszönhetően sima, 4-0-s győzelemmel hozták el a bajnoki pontokat Mórahalomról.

Szegedi VSE – DPASE 0-4 (0-0)

A DPASE gólszerzői: Dorogi 2, Markovics 1, Szepessy 1.

DPASE: Pokorni - Barta, Hompót, Vadász, Báló - Markovics, Barna, Novák - Kesztyűs, Szepessy, Dorogi. Vezetőedző: Jakab Elek.

A rovat további hírei: Sport

Zöld-fehér hajrásiker a jégcsarnokban

Zöld-fehér hajrásiker a jégcsarnokban

2024. jan. 24.

Ötvenöt percig kimondottan izgalmas, élvezetes meccset játszottak Acélbikáink a listavezető Ferencvárossal, de hiába támadtak az egyenlítésért, elég volt két hiba, s a hajrában pontosabb és hatékonyabb Ferencváros 5-2-es sikerrel vitte el a három pontot Dunaújvárosból.

Eredményes évet zárt a Dragon Steel SE

Eredményes évet zárt a Dragon Steel SE

2024. jan. 23.

Felnőtt és utánpótlás szinten is volt minek örülni a Dragon Steel SE sárkányhajósainál a 2023-as esztendőben.

A listavezetőt fogadják az Acélbikák

A listavezetőt fogadják az Acélbikák

2024. jan. 23.

A Ferencváros elleni hazai összecsapással fordul rá az Erste Liga alapszakaszának véghajrájára a DAB jégkorong csapata ma este fél héttől.

Fontos siker idegenben

Fontos siker idegenben

2024. jan. 23.

November óta először tudott idegenben bajnokit nyerni a Dunaújváros futsal együttese, mely kétgólos hátrányból felállva győzött Tihanyban hétfőn este.

A DAB-ASP nyerte a "házi" rangadót

A DAB-ASP nyerte a "házi" rangadót

2024. jan. 22.

Azari Zsolt duplájával, valamint remek kapusteljesítménnyel aratott 4-1-es sikert a DAB-ASP gárdája a Worm Angels ellen az Andersen Liga legutóbbi fordulójában.

Tihanyba látogatnak a futsalosok

Tihanyba látogatnak a futsalosok

2024. jan. 22.

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár futsalosainkra a Tihanyi FC vendégeként az NB II-es pontvadászat ma esti fordulójában.

Egy pont jutott Debrecenben a DAB-nak

Egy pont jutott Debrecenben a DAB-nak

2024. jan. 22.

Ahogy az Újpest ellen, Debrecenben is büntetőkkel szenvedtek vereséget a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói  az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő