Dunaújváros Hetilap

Közalkalmazotti cafetéria: egy év alatt dupláztak

Kölesdi Fanni - 2020. november 21. 7:18

Hétszáz embert érintő döntés született annak nyomán, hogy az önkormányzat további havi kétezer forinttal emelte az alkalmazásában álló munkavállalók cafetéria keretét. A témáról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester adott összegzést.

Ahogy azt Szabó Zsolt a Városháza "C" szárnyában tartott tájékoztatón elmondta, nem titkolt szándéka a "Rajta, Újváros!" Egyesületnek, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az önkormányzat által működtetett intézményekkel, ahol közel 700 ember dolgozik. Úgy fogalmazott:
– Mindannyian tudjuk, hogy a közalkalmazottak fizetése siralmas. Ezért már tavaly arról határoztunk, hogy lehetőségein függvényében folyamatosan segíteni fogunk ezen. 2019-ben arról döntött a "Rajta, Újváros!" Egyesület közgyűlési többsége, hogy ennek a 700 embernek a cafetériáját 5 ezer forintról 8 ezer forintra emeli. Most újabb emelésről született döntés: a 8 ezret 10-re emeljük jövőre, vagyis egy év alatt sikerült megdupláznunk ezeknek az embereknek – óvónőkről, kisgyermeknevelőkről, gondozókról, ápolókról vagy könyvtárosokról beszélünk – a cafetéria juttatását. 
Szabó Zsolt kiemelte: közismert, hogy a közalkalmazotti bértábla 2007 óta alig változott, így az önkormányzat más módon igyekszik honorálni a dolgozók áldozatos munkáját. Az emelés Dunaújvárosban mintegy 700 embert érint, az emelt összeg 2021-ben 110 millió forintos kiadást jelent majd a városnak. A gazdasági alpolgármester hangsúlyozta: a várost érintő elvonások ellenére is fontosnak tartják a szektorban munkát végzők elismerését – hiszen a pandémiás helyzetben sokszor egészségüket is veszélyeztetik ezek a dolgozók annak érdekében, hogy ellássák a munkájukat.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

2025. júl. 03.

Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában. 

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.