Magyar sportdiplomata minden LEN-bizottságban

doszerk - 2020. november 29. 8:47

Az európai úszószövetség, a LEN történetében először mind az öt vizes sportág technikai bizottságában lesz magyar képviselő, és további bizottságokban is ott ülnek majd a magyar szövetségek küldöttei.

Főoldali és belső kép forrása: MTI

A sportdiplomáciai sikerről a kontinentális szövetség vezető testületének szombati ülése után tájékoztatta a hazai úszószövetséget (MÚSZ)  Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki két hete megválasztott alelnökként első ízben vett részt a LEN Büró tanácskozásán. A beszámoló szerint gyakorlatilag az összes magyar jelölt bekerült a LEN különböző testületeibe, az öt legfontosabb, az egyes sportágak versenyeit felügyelő technikai bizottságok mindegyikében lesz magyar képviselő, amire még nem volt példa korábban. Az úszóknál a kiváló edző és egyetemi oktató, Kovácshegyi Ferenc, a vízilabdázóknál a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás, a műugróknál az egykori válogatott, később pontozóbíró Kelemen Ildikó, a műúszóknál a versenyszervezésben is rendkívül tapasztalt nemzetközi bíró, Vizi Judit, míg a nyíltvízi úszóknál az egykori versenyző, az elmúlt időszakban versenyeken bíráskodó Lázár Rita került a beválasztottak közé. Közülük a második négyéves ciklusát kezdő Molnár Tamás a pólósok bizottságában immár alelnökként tevékenykedik tovább.

"Magyarország tekintélye és befolyása a LEN-ben talán még sohasem volt ennyire jelentős, mint ebben az időszakban - idézte a MÚSZ közleménye Szabó Tündét. - Az elmúlt évek sportdiplomáciai munkája, a megannyi, óriási sikerrel megrendezett esemény mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Paolo Barelli elnök úr és vezető társai kivétel nélkül elfogadják a magyar javaslatokat. Fontos volt Wladár Sándor elnök úr és a MÚSZ-delegáció szeptemberi, római látogatása, illetve a kongresszus óta zajló egyeztetések is - ennek köszönhető, hogy a következő négy évben gyakorlatilag nem születhet fontos döntés a LEN-ben magyar részvétel nélkül." Az említettek mellett Fürstner József továbbra is az orvosbizottság tagja, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert a marketing-bizottságban tevékenykedhet, Salamon Ferenc a kitüntetésekről döntő testület tagja marad, míg Csurka Gergely a LEN sajtófőnökeként hivatalból a médiabizottságban dolgozik tovább. A LEN Büró tagjai egy-egy bizottsággal külön is kapcsolatot tartanak, Szabó Tünde a média-testület munkáját felügyeli majd.

Az ülésen az is eldőlt, hogy a következő LEN-kongresszusnak Budapest ad otthont, de nem az eredetileg javasolt időpontban, a jövő májusban esedékes Európa-bajnokság időszakában, hanem 2021 szeptemberének végén.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.