Nem ígértek felelőtlenül!

doszerk - 2020. november 12. 17:48

Dolgozik a megoldáson, s rövid időn belül rendezné az egyesület, a felnőtt csapat sorsát a dunaújvárosi futsalosok vezetése.

Mint ismert, az ISD Dunaferr Zrt. a közelmúltban megszüntette a dunaújvárosi futsalosok támogatását, amivel rendkívül nehéz helyzetbe került a felnőtt és utánpótlás csapatokat is foglalkoztató egyesület. A vezetésnek így nem volt más lehetősége, csak az, hogy felbontsa kollégái és játékosai szerződését, derült ki a klubvezetés honlapunkhoz eljuttatott közleményéből, melyet betűhíven osztunk meg olvasóinkkal, íme!

"Kedves Szurkolóink! Kedves Barátaink!

Ahogy az elmúlt nyolc évben mindig, most is arra törekszünk, hogy a tényekről és a csapatunk, és a klubunk körül kialakult helyzetről tényszerűen tájékoztassunk benneteket. Az elmúlt napokban olyan események történtek életünkben, amelyek szinte azonnali döntésekre kényszerítettek minket. Ezek során a jogszabályi előírások és az elveink voltak azok a tényezők, amikhez igazodtunk.

A legnagyobb támogatónk, névadó szponzorunk az ISD Dunaferr Zrt., a környező világ közvetlen hatásai (vírus- és járványhelyzet, valamint a világpiaci trendek) miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került. Olyannyira, hogy ma 4.500 munkavállalója bérét csak részletekben tudja kifizetni.

Ez azt is jelenti, hogy mint a sport elkötelezett támogatója, továbbiakban nem tudta vállalni a csapatunk patronálását. Fájó és nehéz döntés volt ez számukra és számunkra is, de azt gondoljuk, hogy a cég közvetlen dolgozóinak sorsa, bére, és az ott dolgozók családjainak megélhetésénél nem lehet fontosabb egy csapat támogatása.

Megértettük, elfogadtuk a döntésüket. Köszönettel tartozunk nekik az elmúlt évek sikereiért, a bajnoki ezüst és bronzérmekért, a válogatott játékosok kineveléséért, az utánpótlás bázisunk felépítésért. Megértettük és tudjuk, hogy a jelen helyzetben ez a felelős magatartás.

Nem adtuk könnyen magunkat és ezt a vállalat sem várta el tőlünk. Együtt kerestük a megoldást az elmúlt napokban, de a járványhelyzetre és a világpiaci trendek alakulására nem tudtunk hatást gyakorolni.

Képek: DO-archív

Dunaújváros futsal csapatának az alapelve, az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér”. Büszkék vagyunk arra, hogy minden eddigi szezonunkat tartozás nélkül zártuk. A béreket mindig időben utaltuk, a szolgáltató partnereinket mindig pontosan kifizettük. Csapatunknak nem volt, és ma sincs tartozása, nincsenek zavaros ügyeink.

Lehetne, ha felelőtlen ígéreteket tettünk volna, ha úgy vállaltunk volna a kötelezettségeket, hogy azok mögött nem lett volna forrás. Ezt nem tettük eddig sem, és ezután sem fogjuk. Ezért is találtak minket méltónak a támogatók arra, hogy hosszú évekig mellettünk álljanak.

Amikor kézhez kaptuk az ISD Dunaferr Zrt. levelét, akkor is a fentiek vezéreltek minket. Nem tettünk felelőtlen ígéreteket senkinek. Október 31-ig volt forrásunk arra, hogy a kollégáink és a játékosaink munkáját kifizessük. Ezt határidőre megtettük, a béreket elutaltuk számukra. Ilyen hosszú volt a takarónk, ezért a közös megegyezést választva fel kellett, hogy bontsuk a szerződéseket.

Felbontottuk, hogy ne tegyünk felelőtlen ígéreteket, ne játszunk a sorsokkal, az életekkel, és ne kerüljünk az ilyenkor szinte elkerülhetetlen adósságspirálba. Emellett határidőre kiegyenlítettük a megrendelt szolgáltatások ellenértékét is.

A játékosok a szerződésük megszűnésének napjától, sem a szövetség, sem más jogszabályok iránymutatásai alapján sem léphettek pályára. Gondoljunk bele, az ebben a helyzetben egy pályán történő balesetbe. Gondoljunk bele a felelősség kérdésébe és a következményekbe! Bármennyire is fontos volt a Nyírgyulaj elleni kupameccs, felelőtlen dolgot nem vállalhattunk fel.

Ahogy korábban is jeleztük, azon dolgozunk és reméljük, hogy nagyon rövid időn belül megtaláljuk a lehető legjobb megoldást a dunaújvárosi futsal szempontjából.

Dunaújváros, 2020. november 12.

Tisztelettel,

Zemankó Zoltán
operatív vezető
"

A rovat további hírei: Sport

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

Vereséggel kezdett a DFVE

Vereséggel kezdett a DFVE

2025. okt. 25.

Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.

DSTV: veteránok az élvonalban

DSTV: veteránok az élvonalban

2025. okt. 25.

Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.

Hétgólos vereség Brassóban

Hétgólos vereség Brassóban

2025. okt. 25.

Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.

DSTV: jó úton haladnak

DSTV: jó úton haladnak

2025. okt. 24.

Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.