Parkolás: a lakókat bevonva keresnek megoldást
A Balogh Ádám utcai parkoló környékén a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársával közösen vizsgálta meg Szabó Zsolt önkormányzati képviselő az új várakozóhelyek létrehozásának lehetséges módjait, valamint a Balogh Ádám utca egyirányúvá alakításának kérdését.
A Technikum városrészben, a Balogh Ádám utca környékén tartott "szemlét" Szabó Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője a napokban. Mint az az eseményen elhangzott: kikérik majd az itt élők véleményét, és csak akkor születik döntés ezekben a kérdésekben, ha a leginkább megnyugtató megoldást sikerül találni.
Egyirányú út…?
Az eseményen Szabó Zsolt elmondta: két ügyben is megoldást keresnek, amelyek problémát jelentenek az itt élők számára. Mint elárulta: több megkeresést is kapott a Balogh Ádám utca kérdésében: lehetőség szerint egyirányúvá kellene átalakítani ebben az utcában a közlekedést, mégpedig azért, mert egy parkolósáv alakult ki itt, ami zavarhatja az autósok zavartalan haladását, hiszen amennyiben két jármű közlekedik egymással szemben, nehézkesen férnek el a beszűkült sávokban, ezért van szükség arra, hogy lehetőség szerint egysávossá alakítsák át ezt a szakaszt.
Az azonban egyelőre kérdéses, ez hogyan kivitelezhető úgy, hogy legkevésbé sérüljenek az érdekek. Mint ismert, a közelmúltban a Technikum városrész két útvonala (Weiner Tibor körút, illetve a Táncsics Mihály utca egy része) is egyirányú lett, és a változtatás nyomán bizonyos helyszínek megközelítése meglehetősen bonyolult lehet.
Parkolni, de hová?
A másik téma, amelyet a környék szemléje kapcsán a rendőrség és a közterület- felügyelet képviselőjével körüljárt a képviselő, a Technikum egyes részeinek parkolási problémája volt. Mint hangsúlyozta: jól láthatóan zsúfoltak a várakozóhelyek, ráadásul a környéken élőként saját szemével is naponta tapasztalhatja, hogy nehézséget okoz az autók elhelyezése, ezért mindenképpen arra törekszenek, hogy növeljék a parkolók számát, mindezt azonban a zöldterületek megőrzése, védelme mellett.
A képviselő kiemelte: mindkét témában lakossági egyeztetés előzi majd meg az intézkedést.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Új JCB markolóval bővült a DVG Zrt. eszközparkja
2025. jan. 22.
Multifunkciós, több munkafolyamatot is megoldani képes markoló áll a város rendelkezésére. Pintér Tamás polgármester személyesen tekintette meg a gépet, amelynek nagy hasznát veszik majd a szakemberek a különféle munkálatok során.
Az év első közgyűlését tartják a Városházán
2025. jan. 22.
A közgyűlés keretében 19 napirend nyilvános megtárgyalását tervezi az önkormányzat – további két témában zárt ülésen döntenek a képviselők a Városháza közgyűlési termében csütörtökön délelőtt.
"Felkészültünk a zord időjárásra..."
2025. jan. 21.
Tél volt, van és lesz is. A fagyos napok sok fejtörést okoznak a közlekedőknek, ilyenkor érdemes nagyobb körültekintéssel róni az utakat. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester is ezt tanácsolja, azonban a város vezetése felkészülten várta a jeges időjárást.
"Igen" a Mondbach-kúriára: esküvő kiállítással mutatkozott be a város ékköve (galériával)
2025. jan. 20.
Szolgáltatók sora, bemutatók és nyeremények – ezekkel is várta az érdeklődőket a múlt szombati esküvő kiállítás. A Mondbach-kúriában megrendezett esemény az épület egy új oldalát is megmutatta, a dekoratív kúria a házasulandó párokat csalogatta, hiszen a jövőben a város egyik legszebb épülete esküvői helyszínként is üzemel majd.
A köznevelésért, a gyerekekért – több évtizede
2025. jan. 19.
Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját; ezúttal az oktatási szféra díjazottjairól olvashatnak!
Nyirkos Tamás nyitotta a Dunaújvárosi Estek újabb évadát
2025. jan. 17.
A Dunaújvárosi Estek rendezvénysorozata 2023-ban kezdődött, és gyorsan közkedveltté vált. Az önkormányzat havi rendszerességgel fogadta a vendégeket a városlakók nagy örömére. Az idei év első meghívottja Nyirkos Tamás volt, aki politikai filozófusként a zene és a politikai összefüggéseit fejtegette.
A város egyik legidősebb polgárát ünnepelték
2025. jan. 17.
Az ünnepek sorában az idei év első szépkorúját, Gruber Lajosné Viktória nénit köszöntötte az önkormányzat a 101. születésnapján. A ritka és jeles alkalomból a város nevében Pintér Tamás polgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában az igencsak jó kedélyű születésnapost.