Bevált az új rendszerű lomtalanítás
263 tonna – ez a mérlege az idei év lomtalanítási akciójának. Ennek során a városlakók megszabadulhattak a már fölöslegessé vált, kidobásra ítélt, használaton kívüli tárgyaiktól, tisztítva ezzel lakókörnyezetüket. Értékelés, köszönet a hajtás után.
A lomtalanítás az idei évtől már új rendszer szerint működött; átlagban minden dunaújvárosi 6 kiló felesleges szeméttől szabadulhatott meg az akciónak köszönhetően, amelynek eredményeiről és tapasztalatairól sajtótájékoztatón számolt be Mezei Zsolt alpolgármester.
Jókedvű, közös munka lett
Mint mondta, a korábbi lomtalanítás egy nem túl hatékony rendszer mentén zajlott. Az eddigi években a kihelyezett konténerek napokig, hetekig csúfították a városképet, amely zavarta a lakosokat. Mindezek mellett a gyűjtőedényekbe rengeteg nem oda illő hulladék is került:
– Idén ezt teljesen átszerveztük, amely sikeres bizonyult: 12 alkalommal 48 helyszínen volt lomtalanítás, ahol a képviselők a helyszínen voltak, segítettek a lakóknak, akikkel tudtak beszélgetni a körzetük aktuális helyzetéről is. Jókedvű, közös munka lett az egészből.
Köszönet jár mindenkinek!
Az alpolgármester egyebek mellett arról is beszélt, hogy a városvezetés által átszervezett, új rendszerű lomtalanítás bevált, a korábban megszokotthoz képest jóval kevesebb "lomizó" indult útnak, és nem maradtak szeméthegyek a konténerek körül. Kitért arra is, hogy a lakókkal egyeztetve, és a tapasztalatokat látva természetesen szükségesek kisebb változtatások. Ezeket figyelembe véve folytatják majd a munkát 2021-ben, más helyszíneket is bevonva.
Mezei Zsolt a tájékoztatón megköszönte a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselőinek, hogy személyesen is jelen voltak a lomtalanításokon, így nemcsak a cipekedésben tudtak segíteni tudtak a városlakóknak, hanem más ügyeket is személyesen meg tudtak vitatni:
– Sikerült megmutatni, hogy közösen, összefogással nagy dolgokat tudunk végrehajtani. Külön köszönöm a Dunanett Nonprofit Kft. vezetőjének, a szállítási igazgatónak, Márton Lászlónak, akivel nemcsak szerveztük, hanem minden szombaton fizikailag is részt vettünk ezeken. Köszönjük a lakók, és a polgárőrök aktív részvételét. Azt gondolom normális város lesz ez, csak azért is!
A lomtalanítási akció 2021. január 9-én folytatódik! – a részletekről/helyszínekről természetesen jó előre beszámol a DO!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja
2025. szep. 16.
A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.
Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást
2025. szep. 16.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.
Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára
2025. szep. 15.
Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.









