Második alkalommal szervez online nyílt napot a Dunaújvárosi Egyetem. Az eseményen az intézményben folyó műszaki, informatikai, gazdasági és média képzéseket ismerhetik meg az érdeklődők, de egy emelt szintű érettségire felkészítő kurzusba is bepillantást nyerhetnek. Előzetes regisztráció nem szükséges a részvételhez, de érdemes jelezni a részvételi szándékot!
DSTV: online nyílt napot szervez a DUE
A rovat további hírei: Oktatás
Az OKJ-s képzést egy hatékonyabb rendszer váltja jövőre
A korábbi hírekkel ellentétben nem alakítják át az Országos Képzési Jegyzéket, hanem teljesen megszűntetik jövőre, és helyére egy korszerűbb, hatékonyabb képzési rendszer lép majd jövőre - tudta meg a Magyar Nemzet.
Idén jobban sikerültek az érettségik
A matematikán kívül szinte minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi – írja a pénteki Magyar Nemzet az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatokra hivatkozva.
Új igazgató a Dunaferr iskola élén
A Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatói feladatainak ellátására pályázatot írtak ki, amely érvényes és eredményes lett: a minisztérium jóváhagyásával, a centrum főigazgatója az oktatási intézmény vezetésével Baráth Károly Artúrt bízta meg öt éves időtartamra.
Folytatni a megkezdett munkát!
Új főigazgatója van a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumnak. A vezetői feladatok ellátásával öt éves időtartamra Pocsainé Varga Veronikát bízta meg az illetékes minisztérium.
Erzsébet táborban a móriczosok
A Móricz Zsigmond Általános Iskola idén először sikeres pályázat keretében 27 fővel (6.és 7.évfolyam) részt vett a nyári Erzsébet Tábor zánkai programján.
Közel kétszázan lépnek a munka világába
Véget ért egy újabb félév, tehát újabb hallgatók távoznak a Dunaújvárosi Egyetemről, méghozzá sikeres záróvizsgával. Ezúttal 178 diplomás hallgató kezdheti meg életét a munka világában mérnökként, közgazdászként, vagy informatikusként.
Tehetséggondozásból ötös a Dózsa iskolának
A tehetséggondozó program több mint tíz évvel ezelőtt indult útjára a Zalabéri Általános Iskolából, és nőtte ki magát mára egy országos hálózattá, melynek díjazottja a Dózsa György Általános Iskola.

