Meglepő vereség
Elszenvedte első rendes játékidős vereségét az U25-ös bajnokságban az Angels NJSE női jégkorong csapata.
Kép: DO-archív
A tabella ötödik helyén álló FC Hatvan Girls elleni hazai találkozóval folytatta az U25-ös bajnokság "B" csoportjának küzdelmeit hétvégén az Angels NJSE női jégkorong csapata.
Győri Tamás tanítványai esélyesként várták idei hetedik bajnoki mérkőzésüket, ám az egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a csapat tagjai eltervezték. A kiegyenlített játékot hozó első harmadban ugyanis sem a mieink, sem a vendégek nem tudtak kapuba találni, ám a második húsz percbe lényegesen jobban állt bele az ellenfél, mely a játékrész derekán fél perc alatt kétszer is bevette a hazai ketrecet, így muszáj volt időt kérnie az Angyalok szakvezetésének (0-2).
A rövid pauzát követően rendezte is sorait együttesünk, ám a hatvaniak biztosan őrizték előnyüket, így csak nem akart megszületni a remélt szépítő találat. A második szünet után szűk nyolc perc kellett ahhoz, hogy megtörje hosszúra nyúlt gólcsendjét együttesünk, ám hiába Szilágyi Fruzsina szépítése, a hátralévő időben már csak helyzetekig jutottak a mieink, gólig, gólokig nem, így vendégek némi meglepetésre elvitték a pontokat Dunaújvárosból.
Angels NJSE – FC Hatvan Girls 1-2 (0-0, 0-2, 1-0)
Angels NJSE: Müller – Gubits, Tóth, Herku (1), Palkó, Szilágyi 1 – Balogh, Jakab, Dávidházi, Márkus, Tinordi – Kováts (1), Tőkési, Barna, Olajos, Vincze – Lukács. Edző: Győri Tamás.
A rovat további hírei: Sport
Itthon térnének vissza a győzelem útjára
2025. feb. 07.
A játék minden elemében javulnia kell a dunaújvárosi futsalosoknak ahhoz, hogy péntek esti rangadójuk után elégedetten jöhessenek le a rácalmási pályáról.
DSTV: emlékverseny az Arany iskolában
2025. feb. 06.
Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.
Mindenki a helyén
2025. feb. 06.
Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.
Két vereség Tatabányán
2025. feb. 05.
A listavezető Tatabányától és a Pécstől is három szettben szenvedett vereséget U20-as leány együttesünk az OB II-es pontvadászat középszakaszának újabb fordulójában.
A Fradi nyerte a rangadót
2025. feb. 05.
Egyszer még felállt háromgólos hátrányból, ám a második ferencvárosi meglódulásra már nem volt válasza a DFVE női vízilabda csapatának az OB I keddi rangadóján.
Meglepő, fájdalmas vereség
2025. feb. 04.
Hiába vezetett két góllal a második felvonás elején, végül 7-5-ös vereséget szenvedett Martonvásáron a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este.
Rangadó előtt a vízilabdázók
2025. feb. 04.
Az éllovas Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.