Sikeres volt a jótét licit a Jószoliért!
Remek kezdeményezés, remek eredmény – minden szempontból sikeresnek bizonyult a Jótékony licit a Jószoliért elnevezésű licit második köre; a hétfőn zárult online aukció során 24 alkotás talált gazdára – 434 ezer 500 forint értékben! Érdekel, mi lesz a befolyó pénz sorsa? Katt érte!
A kezdeményezés során a Jószolgálati Otthon Közalapítványban működő, Kóty Zsuzsanna és Tankó István vezetésével dolgozó művészetterápiás műhely alkotásaira lehetett licitálni. Az immár második, hétfőn délben lezárult aukció remek eredményt hozott: 35 kép került fel, ebből 24 alkotásra érkezett ajánlat (a kezdeményezés első körében 16 volt ez a szám), és ha beleszámítjuk, hogy még az utolsó pillanatokban is futottak be tétek, akkor bátran állítható, hogy szép eredménnyel ért véget a kezdeményezés második köre. A beérkezett licitek összértéke 434 ezer 500 forint, emellett a Bartók Kamaraszínháztól „műsoron kívül” kapott a kezdeményezés 100 ezer forint értékű támogatást.
És hogy mi lesz a befolyt összeg sorsa? Mint Kóty Zsuzsanna kérdésünkre elmondta, a karácsonyfa alá kerülő ajándékokra költik – újabb fejlesztő játékokat vásárolnak, és táblagépekre is szükségük van, hogy az intézményben folyó szakmai munkát még magasabb színvonalon végezzék. Ami biztos: a jótét licit hozadékát a napköziotthon és a bentlakásos intézmény között osztják szét.
(Fotó: Jószolgálati Otthon Közalapítvány)
A rovat további hírei: Közélet
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Joulupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.









