Tanácskozást tartottak a képviselők
Több mint 50 napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők azon a tanácskozáson, amit mára hívott össze Pintér Tamás polgármester a Városházán.
A veszélyhelyzet november 4-ei bevezetése óta a polgármester gyakorolja a közgyűlés jogköreit, Pintér Tamás azonban már akkor jelezte: minden esetben kikéri a képviselők véleményét is, mielőtt döntést hozna. A mostani tanácskozáson csak a Rajta Újváros! Egyesület képviselői vettek részt, Gombos István független képviselő pedig már előre jelezte, hogy személyesen nem tud megjelenni, írásban azonban megküldi észrevételeit a polgármesternek. A fideszes képviselők előzetesen jelezték: ezúttal sem tudnak részt venni az ülésen.
A képviselők többek között döntöttek arról, hogy 2021-ben is hitelkeretet kér az önkormányzat az OTP Banktól, javaslat született a sportingatlanok üzemeltetéséről a január és március közötti időszakban, értékelték a sportkoncepció elkészítésére beérkezett ajánlatokat. Emellett döntés született az Arany János Általános Iskola előtti járda felújításáról és több városi díjról is.
A következő tanácskozást januárban tartják. A jelenlegi hatályos döntés értelmében a veszélyhelyzet február 8-ig tart; rendes közgyűlést tehát csak ezután lehet majd tartani.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.