A harmadik gyertya is ég a Városháza téri adventi koszorún: ez az örömet szimbolizálja. Az örömet, amelyet – ahogyan a helyszínen Stermeczki András evangélikus lelkész hangsúlyozta – a mindennapi életben, a minket körülvevő hétköznapi eszközökben, épületekben is felfedezhetünk, ha figyelünk. Az örömet, amelyet tudnunk kell megélni.
A harmadik gyertya az adventi koszorún a többitől eltérően nem lila, hanem rózsaszín. Ez az örömet jelképezi. Ezüstvasárnap ezt a gyertyát gyújtották meg a Városháza téri koszorún. Az ünnepélyes eseményen elsőként Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere mondott beszédet.
Márai Sándor üzenete
Az alpolgármester az író, Márai Sándor szavait tolmácsolta köszöntőjében. "Néha azt hiszem, szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben."
Öröm a mindennapokban
Mezei Zsoltot követően Stermeczki András szavait hallhatták a térre kilátogatók – az evangélikus lelkész tanulságos példázattal kezdte adventi köszöntőjét:
– Egy fiatal pár egymás kezét fogva lépett be az ékszerboltba. Az ékszerész megmutatta nekik a legszebb ékszereket, gyűrűket, amelyeket drágakövek ékesítettek. Mesélt előnyeikről, származásukról; azonban az ifjú párnak szűkösek voltak az anyagi lehetőségei, ezért a szemük egy, a sarokban látható, kissé szürkés fényű kövön akadt meg. Az ékszerész ennek történetét is elmondta nekik: ez egy féldrágakő. Opál a neve. Azért kapta ezt a nevet, mert nem annyira csillogó, mint a többi. Értéke és szépsége abban rejlik, hogy hibákat rejt: a sivatag homokja és pora van benne, sok- sok zárvánnyal. Emiatt apró kis járatok vannak benne és jár benne a levegő. Ha fényre viszitek, és meleget kap, akkor sejtelmes fényt áraszt; opálos ragyogást. Innen a neve is. Ha viszont a sötét pincébe teszitek, kiveszik belőle ez a fény. Az ékszerész a követ tenyerében tartva mutatta meg szavai igazát. Az ifjú pár az opált választotta.
Stermeczki András a példa nyomán kifejtette: mindennapi fémtárgyaink, ha kissé elhanyagoljuk őket, oxidálódhatnak, fényezni, csiszolni kell őket. Ám ha a lelkünk kerül sötétségbe, azt nem tudjuk csiszolni. Csakis egyféleképpen ragyoghat: ha tovább adjuk azt, amit kaptunk, nem pedig megőrizzük:
– A szeretet az egyetlen dolog a világon, amelyet nem kell őrizned, eldugnod, nem kell elásnod, féltened, hogy elveszik tőled. Minél inkább megosztod, annál több lesz belőle. Mégis, az idei évben a járvány elvette tőlünk azt az önfeledt szabadságot, hogy akár itt a Városháza téren a karácsonyi vásár zsivajában töltsük az időt. Egy ideje már hó sincs télen, és idén egy újabb próbatétel elé állított minket a Teremtő. Ám mégis örülnünk kell, hiszen a szeretet és a reménység fényei azt üzenik, hogy a Teremtő Isten mégis csak meglátogatott minket. A pillanat örömében pedig észre kell vennünk azt, ami a nagy rohanásban elkerülte a figyelmünket. A minap én magam is ezzel szembesültem, amikor a posta előtt várakoztam, hiszen a szabályok szerint egyszerre csak adott számú ügyfelet szolgálhatnak ki az alkalmazottak. Ahogyan kint álltam az épület előtt, ekkor fedeztem fel azokat a gyönyörű domborműveket, amelyek a posta homlokzatát ékesítik. A várakozás perceiben egy ilyen kis öröm ért engem. Adja Isten, hogy ezeket az örömöket észrevegyük; hogy a veszély és nehézségek ellenére se hagyjuk magunkat. Ahogy a Szentírásban olvashatjuk: "Örülj, örülj mindenek felett! Mert az Úr érkezett meg! Mert ez az öröm soha el nem múlik."
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
