Cipolla a neten keresztül varázsolja el Mariót és a nézőket
Thomas Mann klasszikusát, a Mario és a varázsló című művet viszi színpadra a Bartók Kamaraszínház társulata. A premier holnap lesz – rendhagyó formában!
A darab két különlegességgel is bír: egyfelől online térben, élő közvetítéssel mutatja be a közönségnek a teátrum, másrészt pedig Csadi Zoltán, az intézmény igazgatóhelyettese rendezésében kerül színpadra az előadás.
Nem politika, üzenet
Az online bemutató január 13-án, szerdán 20 órakor kezdődik – Csadi Zoltán még az olvasópróba alkalmával osztott meg részleteket a DSTV stábjával elképzeléseiről, a darabbal kapcsolatos koncepciójáról. A rendező hangsúlyozta, nem akar direkt aktualitást "ráhúzni" a 30-as évek Olaszországában, az erősödő fasizmus nyomasztó légkörében játszódó történetre:
– A világirodalom egyik klasszikusáról beszélünk, az európai kultúrkör egyik alapmítosza. Egy tragikus úti élmény, ahogyan az alcíme is mutatja. A politika már áthatja a művészetet, közéletet, leszivárog a mindennapokba, és megpróbál utat találni az egyszerű emberekhez. Ebben a pandémiás időszakban különösen aktuálisnak érezhetjük ezt a témát, de nem a politikai vonatkozása miatt, inkább azért, mert egyszerűen ki vagyunk szolgáltatva rajtunk kívül álló dolgoknak, mint amilyen ez a világjárvány is. Érdekes megnézni, körüljárni, hogy hogyan reagálunk erre, mit kezdünk vele közösségként! Ezt a témát erőteljesen bontja ki ez a mű. Thomas Mann kifejezetten erős választ ad erre, amit, remélem, sikerül jól közvetíteni a nézők felé.
Mario példája
A Bartók feldolgozásában Cipollát Kiss Attila alakítja, Mario szerepét Virág Péter játssza, mellettük a főbb alakokat Ivanics Tamás, Kovács Vanda, Lovas Emília,Tőkés Nikoletta, Polgár Lilla és Vrabecz Botond formálja. Az adaptáció zeneszerzője Sulyok Benedek, a dalszövegekért Csikós Attila felel, és zenei munkatársként vett részt a produkció színrevitelében Kurucz Gergely. A darab koreográfusa Tőkés Imola, dramaturgja Balassa Eszter, díszlet- és jelmeztervezője Rákay Tamás.
Mario kiválik a kispolgárok köréből, akik vakon engedelmeskednek Cipollának, és megtöri az illuzionista emberfeletti erejét. A darab bemutatójához mellékelt közlemény zárásként két érdekes kérdést vet fel: „...vajon mindenki manipulált és manipuláló egyszerre? Egyáltalán: van-e saját akaratunk?”
Cs. L.
(Illusztráció: Bartók Kamaraszínház)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a régi játékok világa
2024. okt. 03.
A csengős mozdony lett a hónap műtárgya az Intercisa Múzeum sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. A riport a régi játékok világába repít – ami pár évtizede még a gyerekszobák féltett kincse volt, mára a múltról mesél a múzeumban. Hangkép.
Ünnepeljük együtt a zene világnapját!
2024. szep. 30.
Hol másutt, a Sándor Frigyes Zeneiskolánál! Az ünnepi invitációt az intézmény tolmácsolta, a koncerttel és közös jelképes növényültetéssel körített eseményt kedden délután rendezik.
Színes kínálattal csatlakozik az országos programhoz a József Attila Könyvtár
2024. szep. 28.
Az Országos Könyvtári Napok helyi rendezvényeit tartják a József Attila Könyvtárban: előadásokkal, kiállítással, mesével, játékkal készül az intézmény szeptember 30. és október 6. között, azaz jövő hétfőtől vasárnapig. Találkozzunk a könyvtárban!
DSTV: elkezdődött a színházi évad
2024. szep. 24.
Az intézményi tradíciókhoz híven társulati üléssel startolt a szezon a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagy sikerre tekintettel három produkciót is műsoron tartanak, az évad terveiben hét új bemutató szerepel. Hangkép.
DSTV: koncerttel startolt a tanév
2024. szep. 23.
Minden visszatért a régi kerékvágásba a nyári szünet után a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A növendékek megkapták az az órarendjüket, elkészültek a beosztások, kezdődött a tanév – méghozzá egy nem különleges koncerttel! Hangkép.
DSTV: ötödik képregényfesztivál
2024. szep. 22.
Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált, aminek ezúttal is az MMK adott otthont. A múlt szombati esemény ismét rengeteg látogatót vonzott: a szervezők pazar kínálattal és fergeteges látványvilággal várták a képregények szerelmeseit. Hangkép.
Angyaldob-tündérdob csendült fel a zeneiskolában
2024. szep. 20.
A Baruts Bence Handpan Projekt fellépése adta meg az alaphangot a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. Elkezdődött az új tanév, ismét sok-sok programmal készül az intézmény közössége.