Méghozzá senki sem: azok is boldogok lehettek, akik árusként választották a sokadalmat szombaton, meg azok is, akik vendégként tették tiszteletüket a Szalki-szigeten rendezett termelői piac és kézműves vásár forgatagában. Címszavas ízélmények + extra képtár!
Az árusok száma némiképp megcsappant a Dunai Kincses Kert évnyitó alkalmán – ráadásul az időjárás miatt is adott volt az eszkimó/fóka párhuzam –, viszont aki mégis bevállalta a szombati kirakodást, az jó eséllyel nem csalódott: ha nem is számolhattunk a nyitó alkalmak özönével, a közönség bizony hűséges maradt a Szalki-szigeten rendezett vásárhoz.
Csak jöttek, jöttek
A kora délutáni nyitányra még elég szellős volt a terep, de már a szállingózó hóban is szép sor kígyózott Szabi, a pék kovászos csodáira várva, és Tiringer Ákos, a program egyik szervezője kérdésünkre már akkor hibátlan prognózissal szolgált:
– Azt tudtuk, hogy a novemberi nyitó eseményhez, vagy pláne az ünnepi készülődés időszakában szervezett alkalomhoz mérten kevesebb árussal számolhatunk, és bár ezúttal valóban többen távol maradtak, de nagy örömünkre még új partnerek is jelentkeztek az évnyitó vásárba. Ami pedig a közönséget illeti, a visszajelzések alapján meggyőződésem, hogy ezúttal is jelentős érdeklődéssel számolhatunk. És ha kevesebb árusra közel a korábbihoz hasonló érdeklődő jut, akkor a végén a standolók is örülhetnek – összességében jó és minden szempontból hasznos lesz a mai mutatvány!
A közönség érdeklődése visszaigazolta a szervezői várakozásokat: megérkezett a várt-remélt napsütés, és a nyomában szép számú vendég tette tiszteletét a szigeten.
Ínyes mesterek nyomában
Ami a választékot illeti, e téren sem lehetett ok panaszra: továbbra is kegyetlenül erős a lekvárfront, most tűnt föl, hogy szörpök terén is pazar a kínálat (jómagam ezúttal egy levendulás/citromos finomságot választottam). Azt persze nem tudom, hogy mi lehet környékünkön a levegőben és a legelőben, de bitang kemény sajtválaszték jellemezte a szombati alkalmat – a részemről újra ezer százalékig beütött andráspusztai ízélmény mellett a kecskesajt-vonal is roppant változatosnak bizonyult. Maradva a kulináris fronton: a szó összes értelmében bitang erős volt ezúttal is az ErőSch Chili Labor standja/mutatványa – a névadás terén verhetetlen a "Duna Menti Szigor", én a múltkori (pompás!) Ördöglekvár után ezúttal a nem annyira büntető Ultraviola fantázianevű finomságnál kötöttem ki.
A kézművesek köréből talán még erősebb volt a visszalépés, ezzel viszont valamelyest kiegyensúlyozottabbá vált az arány, de a kerámiák, kézműves dísztárgyak vonala erős maradt, és most hadd jöjjön megint egy személyes szempont: örömmel jelentem, hogy a decemberben tervezett kosárvételezés nem elmaradt, csak januárra csúszott, ráadásul még a korábban kiszemelt gombászó garabó lett a mese vége – féljetek, fűgombák, reszkessetek, pereszkék!
A végére is maradt még egy meglepetés nekem; eskü, nem tudom, hogy kerülhette el eddig a figyelmem, de most megtaláltam a réteses standot kifelé menet. A jól végzett munka utáni jutalomfalat egy-egy meggyes, mákos és túrós remekmű lett, és ha ezt mondom, finom volt, akkor tényleg, de tényleg nem mondtam semmit!
Viszont innentől meséljenek újra a képek!
