Dunaújvárosban készülnek a felnőtt válogatottak
A Nyers László Sportcsarnokban készül a közeljövő megméretéseire a magyar felnőtt női és férfi ökölvívó válogatott.
Főoldali és belső kép forrása: boxing.hu
Hosszú, komoly szervezőmunka eredményeként eldőlt, hogy január 18-ától 22-éig a női felnőtt ökölvívó válogatott, míg 24-étől 29-éig a felnőtt férfi ökölvívó válogatott is Dunaújvárosban, a Nyers László Sportcsarnokban készül az előtte álló hazai és nemzetközi feladatokra. Óriási elismerést jelent ez a dunaújvárosi ökölvívóknak, árulta el érdeklődésünkre Sulák András, a Dunai Ökölvívó SE bokszolóinak szakmai vezetője, akinek nagyon régi álma teljesült azzal, hogy hozzájárulhatott a felnőtt válogatottak dunaújvárosi edzőtáborához.
- Mikor 2018 augusztusában elfoglaltuk a termet, már akkor egy olyan bázist szerettem volna kialakítani Dunaújvárosban, mely képes arra, hogy az utánpótlás, vagy a felnőtt válogatott táboroztatását egész évben, vagy időszakosan meg tudja oldani. Minden évnek úgy futottam neki, hogy próbáltam a DÖSE és a szövetség közti együttműködést erősíteni, s most úgy tűnik, hogy ez el is érte a célját, mert január elején az új szövetségi vezetés megkeresett, hogy megnéznék az edzőtermet, mert elgondolkoztak azon, hogy lehozzák Dunaújvárosba a válogatottakat, mert hallották, hogy nagyon jó körülmények között készülhetnének nálunk. Január 8-án lejött Dunaújvárosba Bertók Róbert szövetségi kapitány, hogy személyesen is felmérje a terepet, s mivel a teremtől és a szállástól is le volt nyűgözve, ezért múlt hét csütörtökön virtuálisan egymás tenyerébe is csaptunk, amivel végleg eldőlt, hogy több mint húsz év után, ha egyelőre csak ideiglenesen és rövid időre is, de átrakja a bázisát a felnőtt ökölvívó válogatott Dunaújvárosba.
Sulák András (szemben) számára is óriási büszkeséget jelent a magyar válogatott dunaújvárosi látogatása! (Kép: DO-archív)
Ez természetesen hatalmas örömöt és büszkeséget jelent számunkra, s mindent el fogunk követni azért, hogy nemzeti csapataink jól érezzék magukat nálunk, s természetesen a célunk az, hogy ez az együttműködés hosszabb távon is gyümölcsöző maradjon. Szintén nagyon jó hír számunkra, hogy január 26-ától egészen február 8-áig az algériai felnőtt ökölvívó válogatott is nálunk fog edzőtáborozni. Ők a magyar csapathoz hasonlóan a Bocskai István Emlékversenyre készülnek, mely tökéletes lehetőséget jelent a válogatottaknak abban, hogy felmérjék erejüket a közelgő olimpiai kvalifikációs versenyek előtt.
Sulák Andrástól megtudtuk még, hogy nagy valószínűséggel mindkét nemzeti együttesünkhöz érkezik majd egy külföldi válogatott is. A vírushelyzet miatt azonban még sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy pontosan kik és mikor csatlakozhatnak majd a magyar csapathoz, ám ahogy ezt is sikerült tisztázni, úgy természetesen arról is beszámolunk majd a sportág helyi szerelmeseinek.
A rovat további hírei: Sport
Szoros vereség a fővárosban
2025. okt. 05.
Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.
Máris javíthat a DAB
2025. okt. 05.
Az idén egyszer már legyőzött DEAC ellen öltenek szerelést a DAB jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszának újabb fordulójában vasárnap délután fél háromtól.
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.








