Ismét hazai jégen az Acélbikák
Újabb rendkívül nehéz összecsapás vár a Dunaújvárosi Acélbikák csapatára, mely csütörtökön este a Brassó gárdáját látja vendégül a jégcsarnokban.
Főoldali és belső kép forrása: DAB
Nem panaszkodhatnak meccshiányra Acélbikáink az elmúlt napokban, ugyanis az elmúlt hét napban négy összecsapáson kellett jégre korcsolyáznia együttesünknek, mely azonban a Titánok elleni találkozót követően hiába szorította meg a listavezető DEAC-ot és a második Fradit is, sajnos nem tudta tovább gyarapítani pontjai számát az Erste Ligában. Sokat azonban nem szomorkodhattak a mieink a fővárosi zöld-fehérek elleni 4-3-as keddi vereség után, ugyanis csütörtökön már újabb meccs vár a gárdára, mely semmivel sem ígérkezik könnyebbnek, mint a közelmúlt fellépései.
Ma este hat órától ugyanis már az a Brassó látogat Dunaújvárosba, mely annak ellenére áll az ötödik helyen, hogy tíz mérkőzéssel kevesebbet játszott a listavezető Debrecennél. Dave MacQueen gárdája kiváló játékosokból áll, csapatként is jól működik, így nem véletlen, hogy eddigi tizenhárom találkozójából tizenegyet megnyert, s mindössze két alkalommal szenvedett vereséget. Ezek közül az egyiket azonban éppen a mieink ellen, vagyis az elmúlt napok olykor biztató játéka mellett ez is adhat némi reményt Acélbikáinknak arra, hogy végre győztesen hagyják el a jeget a liga egyik élcsapata ellen.
A rovat további hírei: Sport
Hazai vereség a gólzáporban
2025. szep. 14.
Hiába szerzett harmincnégy gólt a tavalyi bronzérmes ellen, végül 34-43-as vereséget szenvedett a vendég Esztergomtól a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a bajnokság második fordulójában szombaton este.
Világkupa-főpróba és válogató a vb-re
2025. szep. 13.
Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.
A remek kezdés ellenére kikapott a DAB
2025. szep. 13.
Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.
Felszabadult, jó játékban bízva
2025. szep. 12.
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: sporttal az ovisokért
2025. szep. 12.
Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.
Miskolcon rajtol a DAB
2025. szep. 12.
Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.
Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak
2025. szep. 11.
A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.