Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Közös imahét – Dunaújvárosban is

Közélet
ökumenikus imahét
közösség
egyházak

facebook megosztás

Csetnegi László - 2021. jan. 18., 18:10

Ezen a héten világszerte közös alkalmakat tartanak a keresztény egyházak hívei és lelkészei, papjai. A kezdeményezéshez Dunaújváros is csatlakozott – és senki sem marad le, hiszen a DSTV teljes hosszában, felvételről közvetíti majd az imaheti eseményeket. 

Dunaújváros is csatlakozott az egyetemes imahét programjához, amelyben világszerte együtt imádkoznak a keresztény egyházak képviselői és hívei. Városunkban január 19-21. között, azaz keddtől csütörtökig tart az imaheti sorozat – az események minden nap 17 órától kezdődnek,  naponta más-más helyszínen. 
A sorozat nyitónapján, azaz január 19-én, kedden a református templomban kezdődik majd meg az imahét programja, ahol Stermeczki András evangélikus lelkész igehirdetését hallhatják, majd Kovács István görögkatolikus parókus mond áldást. Ezt követően január 20-án, szerdán pedig a görögkatolikus templomban Czeglédi Péter Pál református lelkipásztor hirdet igét, míg a záró napon, 21-én, csütörtökön Kovács István görögkatolikus parókus osztja meg gondolatait az evangélikus templomban. 
Az imahét eseményeit a vírushelyzetre tekintettel a DSTV felületein teljes hosszukban láthatják a gyülekezetek tagjai – a felvétel nyomán minden érdeklődő számára elérhető lesz az ökumené szellemében szervezett közösségi kezdeményezés összes programja.

(A kép illusztráció)
 

A rovat további hírei: Közélet

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

2024. ápr. 26.

A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.

Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is

Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is

2024. ápr. 26.

Pontosan egy évvel ezelőtt kezdett működni városunkban a Szociális konyha szolgáltatás. Dunaújváros önkormányzata a nehéz helyzetben élőkön kívánt azzal segíteni, hogy minden 18. életévet betöltött városlakó egy tál meleg ételhez juthasson. A szolgáltatás sikeres, és a városvezetés a bővítésen dolgozik, Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatott a tervekről.

DSTV: sikerrel debütált Dunaújváros

DSTV: sikerrel debütált Dunaújváros

2024. ápr. 26.

A rotterdami tanácskozásról már olvashattak, de most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunk is kapcsolódott az Új Városok Nemzetközi Hálózatának munkájához. Az uniós pályázat részleteiről, az új városokkal kapcsolatos kutatásokról és tervekről Zsinka Gabriella és Gyöngyössy Csaba számolt be. Hangkép.

Másfél órán belül leadták az ajánlásokat

Másfél órán belül leadták az ajánlásokat

2024. ápr. 25.

Április 20-án hivatalosan is megkezdődött a június 9-én esedékes választások kampánya. A városban közlekedő állampolgárok ezt onnan is tudhatják, hogy elkezdtek plakátolni az utcákon, a két nagy jelölőszervezet (amelyek az önkormányzati választáson indulnak) pedig már össze is gyűjtötte, le is adta az ajánlásokat. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

  2. Biztosan hozták a kötelezőt

  3. DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

  4. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  5. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő