Ovisoknak hirdetett rajzpályázatot az Arany János iskola
Nem titkoltan tehetségkutatás és -gondozás a kiírás célja, a pályázaton ugyanis iskolába készülő óvodások vehetnek részt. A legaktívabb ovis csoportot is díjazzák, a DO extra webagalériával száll be a megméretésbe. Felhívás máris itt!
Iskolába készülő óvodásoknak hirdetett rajzpályázatot az "utánpótlás-nevelés" terén jeleskedő tagozata révén országos szinten is jegyzett Arany János Általános Iskola. Az immár hagyományos, ám a vírus veszélyhelyzet miatt rendhagyó formában rendezendő megméretés beérkezett munkáiból online kiállítást rendeznek, áll a DO-hoz eljuttatott összegzésben – a virtuális tárlat keretében óvodánként mutatják be a legszebb alkotásokat.
A téma szabadon választható, a gyerekek rajzolás és/vagy festés nyomán igazolhatják tehetségüket – egy óvodástól több alkotás is beküldhető!
Figyelem, fontos, a beküldési határidő március 03. – a pályaműveket a online és személyesen lehet eljuttatni a kiíró intézményhez!
Elektronikus úton (JPG vagy TIF formátum, keret nélkül) az aranyjanosisk@gmail.com címre várják az alkotásokat, egy dokumentumban mellékelve az alkotók adatait (a gyermek neve, életkora, óvodája, csoportja). Papíralapon az Arany János iskola címére – 2400 Dunaújváros, Március 15. tér 5. – várják a rajzokat, festményeket, a gyerekek fent említett adatait a lap hátulján kérik felsorolni.
A legtehetségesebb alkotókat díjazzák, emellett keresik a legkreatívabb ovis csoportot is – az Arany rajz tagozatosainak képzését segítő Aranyecset alapítványunk 20 ezer forinttal jutalmazza azt az óvodás csoportot, amelynek tagjai a legeredményesebben szerepelnek a rajzpályázaton. Ezt az összeget az alkotáshoz szükséges eszközökre (festék, papír) költhetik a nyertesek.
Az eredményről március 12-ig értesítést küldenek – illetve a díjakat is eljuttatják az óvodákba.
A díjazott alkotásokból – médiapartneri különdíjként – honlapunk extra webgaléria összeállítását tervezi; a gyűjtemény terveink szerint a rajzpályázat eredményeit summázó összeállítás mellékleteként lát napvilágot!
Rajzolj, fess – és pályázz az Arany díjára!
(A DO a megméretés médiapartnereként veszi ki részét a rajzpályázat népszerűsítéséből!)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.