Súlyosan sérült a kerékpáros a Béke téri balesetben

Öcaline - 2021. január 3. 8:00

Figyelmetlenség vezetett az ütközéshez a Béke téren szombaton kora reggel: egy Ford vezetője egy útkereszteződéshez érve ütött el egy elsőbbségadás kötelező táblánál várakozó kerékpárost. Nyolc napon túl gyógyuló sérülés lett a vége, értesült a DO. 

Súlyos személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Dunaújvárosban szombaton kora reggel, erősítette meg napi jelentésében a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A részletes szóvivői összegzés szerint a Béke térre kértek rendőri segítséget, ahol a rendelkezésre álló adatok alapján egy 51 éves helyi lakos Ford típusú személygépkocsijával közlekedett a Szórád Márton út felől a Gyárkapu út irányába, amikor az útkereszteződéshez érve balra kanyarodott, és a manőver közben összeütközött az elsőbbségadás kötelező táblánál várakozó kerékpárossal.
 A baleset következtében kétkerekűn ülő 48 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló, azaz súlyos sérülést szenvedett.

Új esztendő, régi tanács: óvatosan és figyelmesen az utakon – vigyázzunk magunkra is, egymásra is, hogy mindenki hazaérjen.

(Fotó: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök

Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök

2025. máj. 13.

Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos  a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

2025. ápr. 30.

Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

2025. ápr. 29.

A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

2025. ápr. 21.

A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.

DSTV: az internet sötét oldala

DSTV: az internet sötét oldala

2025. ápr. 06.

Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló  arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.

DSTV: avarégetést csak szabályosan!

DSTV: avarégetést csak szabályosan!

2025. ápr. 01.

A kerti zöldhulladék elégetésének szabályairól már olvashattak hasábjainkon, most következzen a DSTV összegzése arról, milyen előírásoknak kell megfelelni azoknak, akik komposztálás helyett az égetést választják. A kalauz Orosz Csaba önkormányzati képviselő. Hangkép.

Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit

Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit

2025. már. 26.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta személyi szabadság megsértésének bűntette és további bűncselekmények miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki élettársát és két kiskorú gyermekét nem engedte ki a lakásból. Teljes volt a tilalom, értesült a DO.