Ügyészség: elítélték az M6-oson bukott embercsempészt
Újabb embercsempész került bíróság elé: a férfi az M6-os sztrádán bukott le még december végén, ügyében máris jogerős ítélet született, értesült a DO.
Gyorsított eljárás keretében kezdeményezte a Székesfehérvári Járási Ügyészség annak a Spanyolországban élő palesztin férfinak a felelősségre vonását, aki tavaly év végén illegális bevándorlókat fuvarozott Magyarországon az osztrák határ felé, erősítette meg a megyei főügyészség honlapunkhoz eljuttatott közleménye. Palkovitsné dr. Kész Anikó helyettes sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a vád szerint a 35 éves férfi tavaly december 29-én délután hét szír állampolgárt vett fel az általa használt autóba a magyar-szerb határ közelében azért, hogy őket pénzért Ausztriába szállítsa. A férfi a kocsival az M6 autópályán haladt, amikor Ráckeresztúr térségében a rendőrök intézkedés alá vonták, így cselekménye lelepleződött.
Az ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt állította bíróság elé a letartóztatásban lévő terheltet, és ügyében már ítélet is született. A Székesfehérvári Járásbíróság két év börtönbüntetést szabott ki az elkövetővel szemben, melynek végrehajtását öt évre felfüggesztette, és öt évre kiutasította őt az országból.
A döntés jogerős, nyomatékosította a főügyészség összegzése.
(Az archív kép illusztráció, forrás az FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Öngyilkosság a kiserdőben
2025. szep. 22.
Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.
Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját
2025. szep. 18.
Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.
Rendőrkézre került a kiserdei szatír
2025. szep. 17.
Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)
2025. szep. 15.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 36 éves nő megtalálása érdekében. Pesei Brigitta múlt kedden tűnt el, aki tud róla, jelentkezzen, és egy megosztás is segíthet! Felhívás. (FRISSÍVE!)
Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp
2025. szep. 11.
Dunaújvárosi rendőrök csípték el azt a dílert, aki egy daruszentmiklósi kert fóliasátrában termesztett kábítószer előállítására szolgáló növényeket. Több tucat tő canabbis-szal bukott, erősítette meg a rendőrségi összegzés.
Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását
2025. szep. 06.
A gyanúsított egy dunaújvárosi buszmegállóban támadt a 87 éves áldozatra. Bár az asszony ellenállt, a férfi végül elvitte a táskáját – 3000 forintot zsákmányolt, értesült a DO.
Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!
2025. aug. 30.
Néhány nap múlva becsöngetnek, hamarosan kezdődik az új tanév – a nagy napra készülve balesetmegelőzési tanácsokkal szolgál a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A lényeg: fokozott figyelem szükséges az utakon!








