Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Bravúrra tör a DKKA!

Sport
kézilabda
DKKA
Kisvárda

facebook megosztás

spigott - 2021. feb. 12., 18:06

Elhozná a bajnoki pontokat Kisvárdáról a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Nem pont úgy alakult a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának legutóbbi két mérkőzése, ahogy azt a gárda szakvezetése és játékosai remélték, ugyanis az MTK ellen aratott szép sikert követően a Váctól és a Mosonmagyaróvártól is egyaránt 34-29-re kapott ki Vágó Attila együttese úgy, hogy valamivel pontosabb játékkal bőven lett volna esélye akár a győzelemre is.

Sokat azonban nem búslakodhattak az akadémisták, ugyanis szombaton már újabb feladat vár a csapatra, mely este hat órától Kisvárdán folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. Együttesünk szombati ellenfele egy mérkőzéssel játszott többet a DKKA-nál, s nyolc pontjával éppen a mieink előtt, a kilencedik helyen áll a tabellán, vagyis nemcsak az akadémistáknak, hanem a házigazdáknak is nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése.

Képek: DKKA-archív

Kiélezett, nagy csatára számíthat együttesünk, melynek vezetőedzője, Vágó Attila a találkozó előtt elmondta, hogy igyekeztek kijavítani az előző meccseken elkövetett hibákat, s egyértelműen a két pont megszerzésének reményében vágnak neki tizenharmadik bajnoki fellépésüknek.

- Most jönnek a közvetlen riválisaink, a Kisvárda, a Békéscsaba, aztán a Fehérvár, ahol már valóban pontokat kell szereznünk. Győzelmi reményekkel utazunk el Kisvárdára is, szeretnénk hazahozni a két pontot. sokat foglalkoztunk a héten a védőfal és a kapus összhangjával, elsősorban azért, mert kapusteljesítményben kicsit több kell annál, ami eddig volt, enélkül nehéz nyerni. Az előző mérkőzés tanulságait levontuk, igyekeztünk kijavítani a hibákat, s úgy gondolom, hogy egy harcos mérkőzésen, ha nagy szívvel és akarattal játszunk, akkor meg tudjuk csípni ezt a két pontot.

A rovat további hírei: Sport

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

2025. okt. 20.

Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

2025. okt. 20.

A tavalyi bronzérmes Kazincbarcika otthonában vág neki a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 2025/2026-os kiírásának a DKSE röplabda csapata hétfőn este nyolc órától.

Magabiztos DFC-siker idegenben

Magabiztos DFC-siker idegenben

2025. okt. 19.

Már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Szekszárd elleni bajnoki találkozón.

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

2025. okt. 19.

A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

2025. okt. 19.

Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő