Folytatódik a szelektív hulladékgyűjtő edények átvétele
Folytatódik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése – a hét végén immár a második alkalommal várják a kiértesített lakókat. Két helyszín és két időpont a hajtás után.
Amint arról az első, az Innoparkban tartott átadás-átvételt összegző beszámolónkban már olvashattak, a családi házas övezetben élők háztartásonként egy, tájékoztató matricával ellátott, 120 literes, kerekes gyűjtőedényt kapnak díjmentes használatra. A kukát mindazok átvehetik, akik érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkeznek.
Figyelem, fontos: aki nem viszi el az első lehetséges alkalommal, csak akkor tudja, ha minden körzetben végeztek – ezt követően veheti át a Dunanettnél.
Az edények kiosztása fokozatosan történik, a város családi házas övezeteit hét részre osztva, minden hétvégén másik terület lakói vehetik át az edényeket. Ezúttal két átadás-átvételi pontot jelölt ki az akciót koordináló önkormányzat – lássuk!
Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium – Magyar út 49.
Az érintett utcák
Attila utca, Frangepán köz, Frangepán u. Halász sor, Lengyel köz, Mikszáth köz, Mikszáth út, Mohácsi út, Páskom utca, Pentelei Molnár János utca, Rosti Pál sor, Szent István út, Táltos köz, Téglaégető dülő, Temető utca, Vadvirág utca, Viola utca, Vízimolnárok utca
Pentele Klubház – Magyar út 25.
Az érintett utcák
Árpád utca, Bem utca, Császár tanyák, Császár lejtő utca, Hegyekalja utca, Hétvezér utca, Hun utca, Kálvária utca, Kenderáztató utca, Kistemető utca, Kultúr köz, Magyar út, Arany János utca, Öreghegyi utca, Petőfi Sándor utca, Pince sor, Téglaégető dűlő, Temető köz, Tisza utca, Tolsztoj utca, Városréti út
Az átvételre ezúttal is két időpontban, február 19-én, pénteken 9-17 óra között, majd február 20-án, szombaton 8-12 óra között nyílik lehetőség!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.









