Késsel vette el egy ismerőse fizetését a gáláns rabló
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, aki egy ismerősét fosztotta ki a Papírgyári úton múlt pénteken. Ötvenet elvett, ötezret visszaadott, értesült a DO.
Az indítvány tényét a megyei főügyészség friss összegzése erősítette meg, dr. Ott István főügyész a hasábjainkon már hírül adott rablás részleteiről azt is elárulta, hogy a gyanúsított az ismerőse torkához tartott késsel kényszerítette a pénz átadására a sértettet.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy másik férfival megjelent a férfi munkahelyénél, ahol az utcára lépő férfitől azt követelte, hogy adja át a nála lévő pénzt. A sértett a fenyegetés hatására átadott egy borítékban 55 ezer forintot – a heti fizetését –, amelyből a gyanúsított a sértett kérésére (gáláns gesztus!) ötezret visszaadott, majd társával és a sértettel együtt a helyszínt taxival hagyták el, amelyből a sértettet később kitették.
A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban cselekményét több, ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt állva követte el, így vele szemben a bűnismétlés reális veszélye fennáll. A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés – alaposan lehet tartani továbbá a férfi szökésétől, elrejtőzésétől, áll az ügyészi érvelésben.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását; a döntés ellen a gyanúsított fellebbezett.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Újabb drogdílert fogtak el
2025. feb. 28.
Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.
Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]
2025. feb. 25.
Komoly rendőrségi akció helyszíne volt a városközpont késő délelőtt: 7-8 járműből álló konvoj vett körbe szempillantás alatt egy fekete Mercedest, a kocsi gazdáját bilincsben szállították el a helyszínről. Mutatjuk, és remény szerint jövünk még a részletekkel. (FRISSÍTVE az ORFK címszavas válaszával.)
Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel
2025. feb. 21.
Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!
Kazánházi bevetésen a lánglovagok
2025. feb. 20.
Családi ház pincéje gyulladt ki Mezőfalván még múlt vasárnap. A dunaújvárosi egységek a helyi önkéntes tűzoltókkal együtt fékezték meg a lángokat.
Bíróság elé állhat a trafikrabló
2025. feb. 14.
Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.
Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)
2025. feb. 09.
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat a Barackvirág utcában, a nyolcvan négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Állatkínzásért felelhet a lelketlen gazda
2025. feb. 06.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként az 51 éves férfit, aki a felső Duna-parton kirakta és magára hagyta kutyáját. Állatkínzás vétsége miatt kezdtek eljárást ellene, értesült a DO.