Hátrányban a Worm Angels

spigott - 2021. március 14. 7:35

Nagyon erős első harmadának is köszönhetően szerzett vezetést az OB II-es bajnoki fináléban a KMH SE gárdája a Worm Angels jégkorongozói ellen.

Főoldali és belső kép forrása: Utánpótlás Sportfotó

Az OB II-es bajnoki finálé első mérkőzését játszotta szombaton este a KMH SE otthonában a Worm Angels jégkorong csapata. Bár az összecsapásnak inkább a vendéglátók voltak az esélyesei, a mieinknek is volt mibe kapaszkodniuk, ugyanis a mezőnyben egyedüliként az Angyalok voltak képesek legyőzni idén az alapszakasz győztesét.

A finálé első meccsének nyitó felvonása azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt Kiss Ákosék eltetvezték, mert a házigazdák már a 11. percben megszerezték a vezetést a japán Omi Soichiro találatával, majd bő egy perccel később Salló Barna is bevette Vég Ádám kapuját, megduplázva ezzel a KMH előnyét (2-0). Ugyan erre hamar, a 13. percben válaszolni tudott az Angels, ám Borbás találata után Horváth állította vissza a két gárda közti korábbi különbséget, majd Soichiro duplázott, így a szünetre 4-1-es fővárosi vezetéssel vonultak a felek.

A második felvonásban tizenhét percig nem született újabb találat, a hajrára viszont felpörögtek az események, mert előbb Fodor Zoltán mattolta a Worm Angels védelmét, majd Kiss Ákos és Jobb Dávid tett arról, hogy maradjon még remény a folytatásra, de mindössze tizenegy másodperccel a harmad vége előtt Soichiro megszerezte harmadik találatát is, így a záró etapnak háromfás előnyből vághatott neki a címvédő (6-3). Az utolsó húsz percben hiába tettek meg a mieink mindent azért, hogy feljebb zárkózzanak, a volt dunaújvárosi Linus Schellin a 47. percben eldöntötte a találkozót, melyet végül 7-3-ra nyert meg a KMH, így előnyből várhatja a párharc március 21-i visszavágóját.

KMH SE – Worm Angels 7-3 (4-1, 2-2, 1-0)

Worm Angels: Vég – Hüffner, Szepessy G., Borbás 1, Kiss 1, Papp – Jobb 1 (1), Krukk, Szepessy B., Szepessy M., Vojnits – Erdélyi, Láng, Horváth, Kedves (1), Kis – Bába, Jelinek, Wéhli. Edző: Halász Gyula.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

2025. jan. 26.

Hiába vezetett a második félidő derekán még két góllal a Kohász, a véghajrában pontosabb Esztergom ötgólos győzelmet aratott a két gárda dunaújvárosi bajnokiján.

A végén lépett el a címvédő

A végén lépett el a címvédő

2025. jan. 25.

Három negyeden keresztül remekül tartotta magát a DFVE csapata a BL-címvédő otthonában, ám a Sabadell végül öt góllal legyőzte női vízilabdázóinkat a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Nagy pofon a Fraditól

Nagy pofon a Fraditól

2025. jan. 25.

Két harmadon keresztül nagyon gyengén játszva szenvedett sima vereséget a DAB jégkorong csapata a Ferencváros elleni hazai találkozón pénteken este.

DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

2025. jan. 24.

Megtartotta hagyományos évzáró, díjátadó rendezvényét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség. Az esemény részeként Tábori Áron alelnök beszélt a szövetség 2024-es esztendejéről illetve az utánpótlásról, Mezei Zsolt alpolgármestert pedig a város és a szövetség kapcsolatáról, illetve a vízisporttal kapcsolatos élményeiről is. Hangkép.

Hazai pályán a Fradi ellen

Hazai pályán a Fradi ellen

2025. jan. 24.

Több fiatallal a keretben várja a Ferencváros elleni hazai Erste Liga mérkőzést a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hat edzőmeccs vár a focistákra

Hat edzőmeccs vár a focistákra

2025. jan. 23.

A Hartával kezdi, majd a Gárdonnyal zárja felkészülési meccsei sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Tisztes helytállás a MAFC ellen

Tisztes helytállás a MAFC ellen

2025. jan. 23.

Két szetten keresztül sikerült megszorongatni a tabella harmadik helyezettjét, de a MAFC végül 3-0-s győzelemmel vitte el a pontokat Dunaújvárosból.