Labdarúgás: újabb hajrásiker!
Az első és a második felvonás végén is gólt szerezve aratott 2-1-es győzelmet a Taksony elleni hazai bajnokin a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.
Hazai környezetben, a Taksony elleni találkozóval folytatta az NB III Közép csoportjának küzdelmeit ma délután fél háromtól a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Jakab Elek tanítványaira nagyon fontos meccs várt a tabellán éppen előttük álló vendégek ellen, már csak azért is, mert egy győzelemmel megelőzhette volna vetélytársát a dunaújvárosi alakulat.
Labdarúgóink ennek megfelelő elszántsággal vetették is magukat a küzdelembe, s már a meccs elején igyekeztek magukhoz is ragadni az irányítást. A fölény nem hozott túl sok helyzetet, ám Kondor lövésénél a kapufa, majd egy teljesen egyértelműnek tűnő kezezésnél a játékvezető mentette meg a vendégeket a bekapott góltól. A taksonyiak elsősorban kontrákban reménykedve várták a mieink megingásait, ám ezekből nem volt túl sok az első felvonásban, így Pokorni kapus gyakorlatilag munkanélküli segélyért is folyamodhatott volna a szünetig. A túloldalon lényegesen több dolga volt kollégájának, aki a 28. percben Tóth Ákos ziccerét hárította bravúrral, majd amikor már ő is verve volt, akkor egy blokk segített neki Novák Zsombor közeli lövésénél. A DPASE fölénye azonban még a szünet előtt góllá érett, mert a hosszabbítás utolsó másodperceiben Báló beadását Lakatos Gergő a kapunak háttal állva csúsztatta a jobb felsőbe (1-0).
Végh Zoltán felvételei
A fordulás után persze ígért még izgalmakat a találkozó, főleg úgy, hogy a második etapot a Taksony kezdte valamivel rámenősebben. Az addig labdával nem találkozó Pokorninak az 57. percben már védenie is kellett, ám a vendégek következő próbálkozásánál már esélye sem volt, mert egy lepattanó labdát Ángyán vágott óriási erővel a bal felsőbe tíz méterről, így kezdődhetett minden elölről (1-1). Az egyenlítő találat után Zsirai hagyott ki óriási ziccert, ám ezzel el is lőtte nagyjából az összes puskaporát a vendégcsapat, s az utolsó bő húsz perc ismét a mieinkről szólt. Jakab Elek gárdája ment előre becsülettel, s bár támadásaiba többször is hiba csúszott, a 77. percben Szepessy, majd a 85. percben Kondor is megszerezhette volna a vezetést, ám előbbi nem talált kaput, míg utóbbi ziccerét Ipacs kapus védte bravúrral. Ahogy azonban az első félidő végén, úgy a meccs hajrájában is volt jól koncentráltak labdarúgóink, s a 94. percben Báló beadása után Barta fejelt a jobb alsóba, eldöntve ezzel a három pont sorsát (2-1).
A vendégek erejéből már nem jutott az újabb egyenlítésre, így ha nehezen is, de újabb győzelemnek örülhetett Jakab Elek alakulata, mely a 21-es győzelemnek köszönhetően megelőzte mai vetélytársát, s feljött a tabella tizenkettedik helyére.
DPASE – Taksony SE 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Lakatos a 47., Barta a 94., illetve Ángyán a 61. percben.
DPASE: Pokorni - Barta, Hompót, Vadász, Báló - Lakatos, Tóth (Varga), Kondor – Kesztyűs (Novák), Szepessy, Novák Zs. (Dorogi). Vezetőedző: Jakab Elek.
A rovat további hírei: Sport
"Jobban akartuk ezt az érmet"
2024. dec. 16.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott jobban akarta a bronzérmet, mint a 25-24-re legyőzött világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapat, ezért sikerült megszerezni a harmadik helyet a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.
A sereghajtó ellen zárják az évet
2024. dec. 16.
Idegenben, a Tihany otthonában lép pályára a Dunaújváros Futsal együttese az NB II Nyugati Csoportjának tizenegyedik fordulójában ma este háromnegyed nyolctól.
A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott
2024. dec. 15.
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek
2024. dec. 15.
Pénteken megkezdték a felújítást, s januárra elkészül a Dózsa iskola tornatermének új, Gerflor-borítása.
DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban
2024. dec. 14.
Közel 50 kutyás-gazdis páros vett részt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület első nemzetközi vizsgáján-versenyén. A párosok több különböző szakágban adtak számot a tudásukról cseh bírók közreműködésével. Hangkép.
Két játszmáig bírta a DKSE
2024. dec. 14.
Közel járt a szettgyőzelemhez a Kecskemét elleni találkozón a DKSE felnőtt röplabda csapata, ám a rutinosabb vendégek végül 3-0-s sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.
Sorsoltak a Magyar Kupában
2024. dec. 13.
A DVTK Jegesmedvék, vagy a DEAC lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar Kupa ötödik körében.