„Mindenünk megvan, meglenne a sikerhez...”

– Miért vágta le a szakállát? 
– Már csúnya volt (nevet). Egyébként is azt ígértem, hogy addig nem vágom le, amíg ki nem lábal a cég a bajból – még nem vagyunk ott, de egy lépésre vagyunk a céltól. Arra talán jó volt, hogy a csalókat elijesszem vele a gyár környékéről.   
– Adjon egy rövid helyzetjelentést – hol tart most kapacitás tekintetében a vasmű, és hogyan alakult az acélpiaci helyzet?
– Az aktuális termelés borzasztó mélyen van, jóval a kapacitás fele alatt, és fáj kimondani, hogy mindezt egy fantasztikus piac mellett. Kegyetlen helyzet ez – nyomott áraknál sokáig szenvedtünk a piaci körülmények miatt, most itt lenne az esély, hogy learassuk a türelmünk gyümölcsét. Mindenünk megvan, meg lenne a sikerhez, jó szakemberek, berendezések, és komoly igény a termékeink iránt. Az egyetlen hiányzó elem a likviditás, ami megbénítja a rendszert, lefelé gyűrűző spirálba rántja a termelést. Alacsonyabb volumen, alacsonyabb forgalom, alacsonyabb minőség és hatékonyság jellemzi jelen pillanatban a gyár működését. Sajnos azt is ki kell jelenteni, hogy a jelenlegi termelési szint hosszú távon fenntarthatatlan: tönkreteszi a termelőberendezéseket, ráadásul szükségtelenül hatalmas nyomást helyez a dolgozókra is.
– Mennyire „jó bolt” most belépni stratégiai partnerként a Dunaferrbe? Játsszunk el a gondolattal: ha ön lenne a befektető, milyen feltételekkel és miért lépne be?
– Ha a Dunaferrt mint gyárat nézem, abszolút jó üzlet most belépni a rendszerbe stratégiai partnerként – én is megtenném. Ám csakis azután áldoznék súlyos pénzeket, ha a jogi helyzetet sikerül tisztázni. Gondoljunk bele befektetői szemmel a jelenlegi helyzetbe: euro milliókat, működő tőkét áldoz valaki egy piaci szempontból kiemelkedően jó befektetésbe, másnap pedig megjelenik néhány csaló a kapuban, azt állítva, hogy ők a gyár valódi tulajdonosai. Miért áldozna bárki is egy olyan befektetésre, amelyet gyakorlatilag folyamatosan támadások érnek?

– Ebben a képlékeny helyzetben mi jelenthet valódi megoldást? 
– Hónapok óta minden lehetséges fórumon azt hangoztatom, az álláspontom szilárd és változatlan: a küszöbön álló szerkezeti átalakítás az egyetlen lehetséges módja annak, hogy a Dunaferr megtépázott jogi helyzetét rendezni lehessen, és beléphessen végre a rendszerbe feltételek nélkül a stratégiai befektető, aki tiszta háttérrel és a szükséges erőforrásokkal is rendelkezik.  
– Ehhez képest a közelmúltban egy újabb „ukrán támadás” miatt került a címlapra a vasmű. Számítottak rá?
– Sajnos nagyon sok időt felemésztenek ezek a próbálkozások, ugyanakkor nem oldja meg, inkább mélyíti a problémákat. A lényeg: a támadások célja éppen az, hogy megnehezítsék a Dunaferr helyzetét és a napjainkat – ugyanakkor még saját állításuk szerint sincs semmiféle tervük a vállalatcsoport megmentésére. Hogy őszinte legyek, a magam részéről meg voltam győződve, hogy a decemberi próbálkozás után nem lesz újabb kísérlet. Sajnos az élet rácáfolt a várakozásaimra: bizarr dokumentumokkal, kevéssé jól felépített hazugsággal érkeztek – számomra egészen egyszerűen döbbenet, hogy ez megtörténhet 2021-ben az Európai Unióban. 
– Több, állítása szerint bizonyító erejű dokumentummal érkezett az interjúra. Meséljen ezekről!
– Elég egy pillantást vetni a papírokra, amelyeket a magyar államnak benyújtottak. Nem egyszerűen a jogrendet lenéző próbálkozás, de tisztán bűncselekmény. A bohózatba illő kísérletre jellemző, hogy egy Lotharingiai Habsburg néven bemutatkozó szereplő olyan papírt mutatott be, mely szerint a VEB felhatalmazza őt, hogy tegyen a vasművel bármit, amit csak akar. A gyakorlatilag első ránézésre hamis papírokról természetesen kikértük a Vnyesekonombank, a VEB állásfoglalását is. A VEB – megjegyezve, hogy ilyet elképzelni sem lehet a XXI. században Európa közepén – arról tájékoztatott bennünket, hogy semmiféle Habsburgot nem ismernek, és a bemutatott dokumentum teljességgel hamis. Természetesen az ügyben megtettük a büntető feljelentést – egyébként ezt tette a VEB is Oroszországban.  
– Térjünk vissza a stratégiai partner kérdésköréhez – forrásaink szerint a kazah Safin Group nevű cégcsoportról van szó. Hol tart most a folyamat? Mikor lehet a nyilvánosság előtt is megnevezni a partnert? 
– A stratégiai partner egyelőre névtelenséget kér, de annyit elmondhatok, hogy nemcsak készen áll beruházni, de már el is különítette azokat az erőforrásokat, amelyek a termelés teljes kapacitásra történő felpörgetéséhez szükségesek. A partner képviselői azonban – hadd fogalmazzak finoman – érdeklődéssel figyelik egyrészt az említett betörési kísérleteket, másfelől a szerkezetátalakítási folyamatot. Vannak még lépések, amelyeket meg kell tennünk – nem utolsósorban az állammal közösen. Sajnos az idő ellenünk dolgozik; ahelyett, hogy profitot termelhetnénk, az adósságainkat törleszthetnénk, jelenleg a termelés még mindig kritikus szinten folyik.

– Mikorra dőlhetnek el a nagy kérdések?
– Reményeim szerint mihamarabb: ahogy említettem, most van itt a mi időnk a piaci körülményeket tekintve. Felkészültek vagyunk, a munkavállalóink eltökéltsége is nap nap után lenyűgöz: itt vasműs dinasztiák képviselői dolgoznak, aki nemcsak a Dunaferrből, de a vasműben és a vasműért élnek. Ezért is kell nyomatékosítani: jelenleg a visszafogott kapacitások nem kedveznek a berendezéseknek és az egyéb termelő eszközöknek sem. A dolgozók türelme sem feszíthető a végtelenségig. Egészen biztos vagyok benne, hogy a betolakodók próbálkozásai végük kudarccal végződnek – az igazán nagy kérdés az, hogy a jogi hátteret mikorra tudjuk úgy helyreállítani, hogy a stratégiai befektető a rendszerbe feltételek nélkül léphessen, és megkezdhesse az érdemi munkát.  
– Végül egy személyes kérdés: mekkorának látja az esélyt, hogy ha jövőre ilyenkor, március derekán bekopogok interjút kérni, akkor a kérdéseimre a vasgyár első számú vezetőjeként Evgeny Tankhilevich válaszol?
– A személyem sokadrangú kérdés: én szeretném, ha így lenne, de ha a vasmű érdekei úgy kívánják, azonnal, szó szerint öt perc alatt kilépek a főkapun. Az igazi, lényeges kérdés, hogy egy év múlva is itt lesz-e a Dunaferr, méghozzá elégedett dolgozókkal és tulajdonosokkal...
– És itt lesz?
– Igen, ebben 100 százalékig biztos vagyok!

Kapcsolódó tartalom:
Megszólalt az orosz fél – és aláírták a szerződést (katt) >>

(Címlap és belső oldali első két fotó: Végh Zoltán vasgyári életkép: Németh Zsolt)