Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Súlyos megbetegedéseket okozhat a most cirkuláló vírus

Mozaik
koronavírus
oltás
vakcina

facebook megosztás

Öcaline - 2021. már. 01., 12:48

A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat, hívta fel a figyelmet Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Fontos lenne a tömeges átoltottság.

Merkely Béla az operatív törzs hivatalosa honlapján napvilágot látott összegzés szerint arról beszélt, hogy az egészségügy érzi a harmadik hullám hatását; a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő. A professzor közlése szerint ennek oka lehet több új vírusmutáció megjelenése, amelyek elsősorban a középkorúak és a fiatalok között "talán még jobban terjednek" – gyakran súlyos tüdőgyulladást okozva.
Az ellátórendszer terhelődéséről úgy fogalmazott: "azért van még tartalék", majd azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók vakcinációja miatt az ő munkaképességük és biztonságuk sokkal magasabb fokú, mint a járvány előző hullámaiban. Az oltásokra térve beszámolt arról, hogy a Semmelweis Egyetem munkatársai mintegy 70 ezer oltást adtak be eddig, számos idősotthonban is oltottak.

A rektor várakozásai szerint az oltások beadása után esni fog a megbetegedések száma, súlyos lefolyású esetek pedig nem alakulnak ki.

Merkely Béla szomorúnak nevezte, hogy a házorvosok által az oltás felvételére értesítettek közül csak minden második ember jelenik meg. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szív- és érrendszeri betegek különösen ki vannak téve a koronavírusnak, ezért nekik Merkely Béla azt javasolta, hogy ne válogassanak az oltások között, hanem vegyék fel az első felajánlott vakcinát.
A rektor a járvány alakulásáról szólva úgy vélekedett: "előbb-utóbb kialakul az immunitás, a legjobb, ha azt oltással szerezzük meg". Prognózisa szerint ha az oltottak és a fertőzésen átesettek száma eléri a 6-7,5 milliót Magyarországon, a járvány megáll. Merkely Béla szerint esélyünk van arra, hogy májusig nagyon jelentős mennyiségű vakcinát tudjunk felhasználni.

Itt jelentkezhet az oltásra!

Vakcinainfó – online regisztráció (katt) >>

(Forrás és fotó: koronavirus.gov.hu; videó: Magyar Orvosi Kamara)

A rovat további hírei: Mozaik

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

2025. aug. 31.

Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

2025. aug. 30.

A nyár egyenlő a fesztiválokkal. Világszerte rendeznek kisebb és nagyobb zenei forgatagokat – szerencsére Dunaújváros sem maradt ki a jóból. Az Ambrózia fesztivál és a Rockmaraton is más-más célcsoportnak szólt, de vajon hogyan is épül fel egy fesztivál? Jiling Ottót kérdeztük, aki pultosként, színpadmesterként és fellépőként is megjárta a kavalkádokat.

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?

2025. aug. 30.

A háztartások energiahatékony működtetése kapcsán számtalan cikket olvashatunk a témában, melyek főként az állami támogatásokról és a modern eszközökről szólnak. A vízmelegítés igényei is egyre komplexebbé válnak, hiszen már nem csupán arról van szó, hogy mindig legyen meleg víz otthonunkban, hanem a költséghatékony működés és egyszerű kezelhetőség is elvárás. (X)

Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)

Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)

2025. aug. 28.

E formában először, de a kedvező visszhang nyomán szinte biztosan nem utoljára rendezett közös nyárbúcsúztató programot a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A Római piknik a ligetben című esemény beváltotta a remek időutazás ígéretét, ráadásul a kínálatot még díjkiosztó is színezte.

Sikeres nyári szezont zár az Aquantis Élményfürdő

Sikeres nyári szezont zár az Aquantis Élményfürdő

2025. aug. 28.

Magas látogatói számmal és különleges programokkal zárta a 2025-ös nyári szezont a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. A komplexum az idei nyár egyik legkedveltebb kikapcsolódási helyszínévé vált a városban és a környéken élők számára.

A legtrendibb napszemüvegek, amikért mindenki rajong

A legtrendibb napszemüvegek, amikért mindenki rajong

2025. aug. 28.

Öltözködésünk és kiegészítőink sok mindent elárulnak rólunk. Egy jól megválasztott napszemüveg például nem csupán megvéd a nap káros sugaraitól, hanem stílust és egyediséget is kölcsönözhet viselőjének. (X)

 

DSTV: gyönyörű kert a belvárosban

DSTV: gyönyörű kert a belvárosban

2025. aug. 28.

Évek óta gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet, derül ki a DSTV összegzéséből. Kozár Tivadarné kezdte el a köztéri zöld terület gondozását – a csodakert mára már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet. Hangkép.

 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő