A Kemi-Ker nyerte a rangadót

spigott - 2021. április 28. 12:36

Egyik legnagyobb riválisa elleni győzelemmel lépett meg üldözőitől a Kemi-Ker gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályában.

Főoldali és belső kép forrása: DLSZ

Két találkozóval kezdődött meg a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának 14. fordulója hétfőn este. A DLSZ Arénában megrendezett mérkőzéseken először a sereghajtó Papa SE, illetve az utolsó előtti B.T. Mirage gárdái mérték össze egymással erejüket, bár a szerzett pontok alapján utóbbi számított esélyesebbnek, a Papa SE alaposan bekezdett, s már szűk negyed óra elteltével 3-0-ra vezetett. A Mirage csak a második félidőben, 4-0 után tudott szépíteni, de három gólnál közelebb nem jutott vetélytársához, így Simon Zsolték végül 5-2-es sikerrel érték utol vetélytársukat a bajnoki tabellán.

A forduló rangadóját az első helyezett Kemi-Ker Kft., valamint a második Multisteel Hungary gárdái vívták este nyolc órától, ám a várt kiélezett csata ezúttal elmaradt, mert a listavezető az első félidő elején és végén is két-két alkalommal betalált ellenfele kapujába, s hiába szépített a Multisteel, a szünetre 4-1-es állással vonultak a felek. A második felvonást ugyan 2-1-re megnyerte a Multisteel gárdája, a meccs végén a Kemi-Ker örülhetett az 5-3-as győzelemnek, s ezzel együtt annak is, hogy négy pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán legnagyobb riválisa előtt.

Eredmények

Papa SE – B.T. Mirage 5-2 (3-0)
Kemi-Ker Kft. – Multisteel Hungary 5-3 (4-1)

A Campus osztály állása: 1. Kemi-Ker 31 pont, 2. Multisteel Hungary 27 pont, 3. Varázs Kép 27 pont, 4. Maradék 24 pont, 5. Gyalog Galopp 21 pont, 6. Akrasz-Bau SE 15 pont, 7. Tízpróbások 13 pont, 8. Irapuato 12 pont, 9. PW-Shield Kft. 9 pont, 10. B.T. Mirage 9 pont, 11. Papa SE 9 pont.

A rovat további hírei: Sport

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.