"A kis herceg" adaptációját mutatja be a Bartók Kamaraszínház (galériával)
A fotós főpróbát ma rendezték, a társulati bemutató pénteken lesz, a nagyközönség a járvány veszélyhelyzet utáni nyitást követően láthatja az örökbecsű meseregény színpadi verzióját. Címszavas előhang és fotós kedvcsináló a hajtás után!
Új bemutatóra készül, Sipos Imre rendezésében viszi színre a Bartók Kamaraszínház társulata A kis herceg című darabot. Antoine de Saint-Exupéry klasszikus meséjének színpadi változatában a főbb szerepeket Mudi Bese, Kovács Vanda, Jegercsik Csaba és Gasparik Gábor alakítja, a rendezői koncepció szerint a dunaújvárosi előadás merőben új megközelítésben mutatja be a már mindenki által jól ismert regényt – ráadásul speciális látványeffektekkel repíti el a közönséget Saint-Exupéry varázslatos helyszíneire.
Az új bemutató fotós főpróbáját ma délután tartották a Bartók színháztermében, a mesejáték további sorsa azonban egyelőre kérdéses. A járvány veszélyhelyzet függvényében kerülhet ugyanis közönség elé a Pilóta és a kis herceg története: a "házi bemutatót" április 16-án, pénteken tartják, de a nyilvános premiert csak a nyitást követően rendezik, ez után kerülhet A kis herceg című produkció az intézményi repertoárba.
Addig is kedvcsinálónak itt a DO alkalmi galériája – meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Internet Fiesta 2025 – a könyvtárban is
2025. már. 18.
A József Attila Könyvtár is csatlakozott az országos programsorozathoz: csütörtöktől egy héten át tart a témába vágó események sora. Színes kínálattal készülnek a "Lehetőség mindenkinek" mottó jegyében, mindenkit várnak!
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Apám szerint a világ"
2025. már. 17.
Izgalmas és roppant aktuális témával folytatódik a KineDok programja városunkban: a Szabad Szemmel sorozatában az Apám szerint a világ című dokumentumfilm fut a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: farsang és koncert a zeneiskolában
2025. már. 17.
Különleges koncerttel lepte meg a maskarák és a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Ebben a farsangi szezonban sem maradt el a növendékek és tanáraik jelmezes hangversenye. Telt házzal, vastapssal. Hangkép.
Mesterséges intelligenciával készült filmeket mutatnak be a Budapest SmartFest fesztiválon
2025. már. 17.
Második alkalommal rendezik meg a Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivált, amelyen mesterséges intelligencia segítségével készült, valamint okostelefonnal forgatott alkotásokat láthatnak az érdeklődők március 27-28-án a Cinema City Mammut II. mozitermeiben.
DSTV: Rosti a Restiben – itt az első fecske
2025. már. 16.
Szép együttműködés kezdődött a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Resti Bisztró között. A Rosti a Restiben című sorozatban az iskola diákjai állítják ki alkotásaikat, most Lőkös Vanda és Nemes Péter Pál műveit tekinthetik meg a betérő vendégek. Hangkép.
Folytatódik az édes élmények sorozata
2025. már. 13.
Zongora- és fuvolajáték várja a Zenélő Cukrászda programjának vendégeit a Vasmű úti bázison: pénteken délután rendeznek koncertet az édes dallamok és szárnyaló ízek barátainak.
Jean-Michel Jarre júniusban a Sportarénában koncertezik
2025. már. 13.
Kilenc év után tér visszatér Magyarországra Jean-Michel Jarre. Az elektronikus popzene történetének egyik legsikeresebb dalszerző-előadója június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.