Bebukott a díler – letartóztatás lehet a mese vége
Városunk mellett további öt településen terített, tegnap csípték el a 29 éves adonyi férfit. Több mint fél kiló "zöldet" találtak nála, értesült a DO.
Kábítószer-kereskedő mellett fogyasztók is rendőrkézre kerültek annak a rendőrségi akciónak a keretében, amelyben a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata megerősítette a bukás tényét. A részletes, képekkel és hangképes összeállítással "súlyosbított" szóvivői összegzés szerint a nyomozás során beszerzett információk arról tanúskodnak, hogy a 29 éves adonyi férfi Dunaújváros mellett Adonyban, Pusztaszabolcson, Ercsiben, Rácalmáson és Százhalombattán is rendszeresen értékesített kábítószert – különböző mennyiségben és értékben több ismerősének.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei, az Adonyi Rendőrőrs nyomozói, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegységének munkatársaival együttműködve, összehangolt akció keretében fogták el a férfit lakóhelyén kedden. A helyszínen tartott kutatás során több mint 500 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, illetve az értékesítéshez használt eszközöket is lefoglaltak a nyomozók.
A rendőrök a 29 éves terjesztőt előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra – ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének, míg az esettel összefüggésben további öt fővel szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt kezdtek büntetőeljárást.
A nyomozók a terjesztőt őrizetbe vették – és a Dunaújvárosi Járási Ügyészégen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is.
(Fotó: videó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnt, nagyon keresik Biankát – jelezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. már. 13.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is segíthet. (FRISSÍTVE)
A kerítéseken át is a börtönig jutott
2025. már. 07.
Rossz taktikát választott a körözési toplistán szereplő zsaroló: a 44 éves férfit összehangolt akció keretében, a dunaújvárosi nyomozók közreműködésével fogták el. A bevetés során a férfit üldöző rendőrök sebessége döntött, értesült a DO.
Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. már. 05.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése miatt. Ha valaki tud a hollétéről, jelezze, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)
Ítélet született a trafikrabló ügyében
2025. már. 01.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki kirabolt egy dohányboltot városunkban még december végén. 2 év 10 hónap börtön lett a mese vége, értesült a DO.
Újabb drogdílert fogtak el
2025. feb. 28.
Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.
Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]
2025. feb. 25.
Komoly rendőrségi akció helyszíne volt a városközpont késő délelőtt: 7-8 járműből álló konvoj vett körbe szempillantás alatt egy fekete Mercedest, a kocsi gazdáját bilincsben szállították el a helyszínről. Mutatjuk, és remény szerint jövünk még a részletekkel. (FRISSÍTVE az ORFK címszavas válaszával.)
Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel
2025. feb. 21.
Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!