Dunaújvárosi Óvoda: már csak ma lehet iratkozni!

doszerk - 2021. április 8. 7:54

A járványhelyzet miatt módosult a beiratkozás rendje, ráadásul a határidő is lejár ma, figyelmeztet a város hivatalos oldalán megjelent összegzés. Minden kicsit vár a Dunaújvárosi Óvoda – lépjenek a körbe!

Az érintett szülők ma még beírathatják gyermeküket az óvodába – 8 és 17 óra között tart a beiratkozás. A járványügyi helyzetre tekintettel azonban a beiratkozások rendje idén is más, mint korábban megszokhatták.

Három tagintézmény közül választhatnak

Az intézmény tájékoztatása szerint a szülőknek ki kell tölteniük egy jelentkezési lapot, amelyen az alapadatok mellett meg kell jelölniük azt a három tagóvodát, amelyek közé szeretnék, hogy a gyermek felvételt nyerjen, mondta Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője:
– A járványügyi helyzet okozta szigorítások miatt intézményeinkről csak online tájékozódhatnak a szülők. Korábban az volt a bevett szokás, hogy a szülők a beíratás előtti időszakban személyesen tekinthetik meg az általuk preferált intézményeket, megismerkedhetnek az óvónőkkel és ezáltal könnyebb az óvoda kiválasztása. Idén azonban – akár csak tavaly – a pandémia miatt ez elmarad.
A szülők döntését az online térbe költöztetett részletes tájékoztatókkal segítik, emelte ki az intézményvezető. Frissítették a Dunaújvárosi Óvoda honlapját is:
– Az új felületen mind a 12 óvoda rövid ismertetője és programja megtalálható, segítséget nyújtva ezzel a szülőknek a választásban. Mindezek mellett a beiratkozáshoz szükséges adatlapot is itt találják meg, amelyet a valós adatok alapján kérünk kitölteni. 
A kitöltés után a szülők aláírva, beszkennelve elküldhetik a beiratasovoda@gmail.com e-mail címre, vagy papíralapon az erre a célra a Lilla közi intézményünkben kihelyezett gyűjtődobozba is bedobhatják azt április 7-én és 8-án 17 óráig, részletezte a jelentkezés menetét Gyenes Józsefné.
Az intézményvezető kiemelte még, hogy a szülőknek az adatlapon három óvodát kötelező megjelölniük. Arra kéri őket, hogy azt a három óvodát jelöljék meg, ahová szívesen íratnák be a gyerkőcüket. 

Sok szempont után döntenek

Az intézményvezető szerint igencsak összetett, hogy egy gyermek melyik óvodába kerül, hiszen sok szempontot figyelembe kell venniük. Ilyen például az, hogy az adott óvoda milyen távolságra helyezkedik el a lakóhelytől, illetve a szülő munkahelyétől:
– Sokszor ér bennünket az a vád, hogy nem kerül be a kisgyermek abba az óvodába, ahová körzetileg tartozik. Tudni kell azonban, hogyhogy ha egy szülő a közelben dolgozik, de egy másik városrészben él, és az indokai között szerepel, hogy munkába menet beadja a gyermeket az óvodába, és hazafelé el tud érte jönni, mert így időben jobb neki, ugyanolyan prioritást élvez, mint aki ott lakik az adott körzetben.
Barta Endre alpolgármester a beiratkozás menetéről elmondta: a jelenlegi járványügyi helyzet mindannyiunkat próbára tesz. A március 8-ától a kormány által elrendelt rendkívüli szünet az óvodákban még inkább megnehezíti a szülők hétköznapjait. Ugyanakkor kiemelte, hogy az intézmények ez alatt az idő alatt is gondoskodnak a felügyeletről, az óvodai dolgozók pedig lelkiismeretesen ellátják a munkájukat. Bízik abban, hogy az óvodai beíratások zökkenőmentesen zajlanak majd, köszönhetően a szülők együttműködésének.
A Dunaújvárosi Óvoda 12 tagóvodájáról, a körzethatárokról és a beíratás menetéről további részleteket az intézmény hivatalos oldalán találhatnak. A jelentkezési lap, valamint a szülői nyilatkozat onnan is letölthető – de szintén megtalálják az alábbi alkalmi linkárban –, valamint nyomtatott formában is hozzájuthatnak a Dunaújvárosi Óvoda (Lilla köz 1. ) portáján.

Kapcsolódó tartalmak:

Dunaújvárosi Óvoda – hivatalos oldal (katt) >>

Jelentkezési lap .doc (katt) >> 
Szülői nyilatkozat .doc (katt) >>  

(Archív képünk illusztráció)
 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: évet zárt a Vasvári iskola is

DSTV: évet zárt a Vasvári iskola is

2024. júl. 14.

A Vasvári iskola tanévzárójába enged bepillantást a DSTV összeállítása. Gálosfai Tímea igazgató jóvoltából egy picit összegezni is tudjuk a magunk mögött hagyott tanévet – természetesen vasváris szemmel. Hangkép.

"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér

"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér

2024. júl. 12.

Különleges programsorozattal rukkol ki a Máltai Játszótér/Játszóház: a felső Duna-parti bázison augusztus elejétől a leendő első osztályosoknak szerveznek játékos foglalkozásokat.

DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában

DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában

2024. júl. 11.

A ballagás után a BIROK Szabó Magda Tagintézménye tanévzárójáról is tudósított a DSTV összeállítása. Mindenkire ráfér a pihenés, de nem lesz egyszerű megszokni a "csendesebb" mindennapokat a nyári szünetben. Hangkép.

DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is

DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is

2024. júl. 10.

A tanév végének egyik meghatározó eseménye a ballagás – nem volt ez másként az Arany János Általános Iskolában sem, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény két nyolcadikos osztálya vett búcsút az alma matertől a napokban. Hangkép.
 

DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is

DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is

2024. júl. 08.

Két osztály diákjai búcsúztak iskolájuktól, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény igazgatója szerint nemcsak a tanulmányi eredményeikre lehetnek büszkék, hanem arra is, hogy a jövőben méltón képviselik az iskola hagyományait és szellemiségét. Hangkép.
 

DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban

DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban

2024. júl. 07.

A tanév utolsó napja is tartogatott meglepetést a Vasvári iskola diákjai számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Szalagátvágással, köszöntővel, majd íjászbemutatóval vehették birtokba a nebulók az intézmény új, szabadtéri tantermét – az éles bevetés persze a jövő tanévig vár. Hangkép.
 

A friss diplomásokat ünnepelték az egyetemen

A friss diplomásokat ünnepelték az egyetemen

2024. júl. 06.

Teltházas volt a Dunaújvárosi Egyetem diplomaátadó ünnepsége múlt pénteken. Ezúttal összesen 298 hallgató tett sikeres államvizsgát az elmúlt hetekben.