Gyász: elhunyt Utassy Éva
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Utassy Éva. Az önkormányzati képviselőt életének 68. évében ragadta el a halál, tudatta a város hivatalos oldala. Nekrológ.
Utassy Éva 1953. október 9-én született Heves megyében. A '80-as évek elején költözött Dunaújvárosba. A Vasgyárban minőségellenőri területen helyezkedett el, ahol – mint olyan sokan mások – nemcsak munkahelyre, hanem második otthonra is lelt. Számítástechnikai és termelésirányítási ismereteket szerzett. Mindig is szívesen foglalkozott kollégáival, barátaival, embertársaival. Hosszú éveken át segítette a Vasas Szakszervezet munkáját is.
2018. októberi nyugdíjazását követően, a mások sorsa iránti érzékenység, a segítőkészség a közszolgálat felé irányította. Ezért vállalta a megméretést a 2019. októberi önkormányzati választáson, ahol nagy többséggel választották meg a Belváros és a Duna-part önkormányzati képviselőjévé.
Képviselőként és idősügyi tanácsnokként is szívügyének tekintette a dunaújvárosi idősek képviseletét. Mindenki problémája fontos volt számára, magáénak érezte, kereste rá a megoldást. Empátiáját, közvetlenségét mindenki tapasztalhatta, aki megszólította az utcán, vagy felkereste Őt gondjaival. Amíg tudta, még kórházi ágyáról is körzete ügyeit intézte.
Utassy Évát Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Még igényelhető a tavaszi szünetre az ingyenes étkeztetés
2025. már. 28.
Dunaújváros önkormányzata idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás kiskorú gyermekek részére a tavaszi szünet időtartamára.
A város ereje az odafigyelésben rejlik
2025. már. 27.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány az év minden szakában várja a felajánlásokat a menstruációs szegénység visszaszorítására. A nemes kezdeményezést Szabó Zsolt alpolgármester is méltatta és támogatta.
A művészetnek is van, lehet gyógyító ereje
2025. már. 27.
Sokszínű, gazdag kiállítás nyílt a Szertelen Házban. Orsós Gábor első önálló bemutatkozása az alkotó festményeit, rajzait és kerámiáit vonultatja fel. A beszédes, mély tartalmú és olykor megrázó képeken a művész egész élete visszaköszön – megmutatja küzdelmeit és sebezhetőségét.
Svédasztalos lett a gimnázium menzája is
2025. már. 27.
Fontos és örömteli fejlesztés apropóján tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester, a Hungast csoport képviselői, illetve Kratzmajer Zoltán a Széchenyi István Gimnázium igazgatója. Immáron a gimiben is svédasztalos menza várja az iskola tanulóit.
Az avarégetésnek is vannak szabályai
2025. már. 26.
Itt a tavasz, közeledik az igazán jó idő, amikor a szabadban töltött órák száma is megnő. Aki kertet gondoz, az pontosan tudja, hogy a kerti munkálatok is megkezdődnek ilyenkor, és ez sok esetben avarégetéssel is jár. Orosz Csaba önkormányzati képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy ezt is a szabályok betartásával kell tenni.
Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án
2025. már. 26.
Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.
Közös akciót kezdenek a Duna védelméért
2025. már. 25.
Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.