"Az volt a célom, hogy minőségi oktatást hozzunk létre" – a Pannon Oktatási Központ közelmúltjáról, jelenéről és terveiről beszélgettünk Borgulya Zoltán igazgatóval. Mint mondta, az a típusú ember, aki ha valamit a fejébe vesz, szinte semmi nem tudja eltántorítani attól, hogy véghezvigye. Így volt ez azzal a gondolatával is, hogy magángimnáziumot hozzon létre. (X)
– Hogyan lett egy elképzelésből valóság?
– 2003-ban kezdtünk mint iskola, de az első intézmény még Vácott volt, a Váci Büntetés-végrehajtási Intézetben. Ahhoz, hogy Dunaújvárosban is elindulhasson az intézmény, először egy épület kellett. Sikerült kibérelnünk a kertvárosi, akkor már bezárt óvodát, és az első feladat az volt, hogy a legfontosabb, a szakhatósági engedélyekhez nélkülözhetetlen átalakítási munkálatokat végrehajtsunk. Az első időszakban két kolléganőm és én egyedüli férfiként vettünk részt ezekben a munkákban. Az első fák, bokrok, füvesítés, a környezeti kultúra kialakítása, a megfelelő épületrészek átalakításait részben szakemberekkel, részben a magam erejéből vittük véghez. A "magad uram, ha szolgád nincsen" mondás alapján elég sok minden került ki a két kezünk munkájának köszönhetően. Akkoriban anyagilag sem engedhettük meg magunknak, hogy csak szakemberek és fogadott munkások dolgozzanak az épület átalakításán. Annyit tudtam még segíteni a szűkös munkacsoport létszámán, hogy egy kollégával közösen, akivel már akkor is együtt dolgoztam, egy karbantartót is felvettünk. Ő nagyon sok mindent maga is meg tudott csinálni. A jelenlegi irodámat is hárman építettük, ez a terület korábban éppen az ovisok homokozója volt. Bár jómagam humán beállítottságú vagyok, de cementet dobálni a betonkeverő gépbe, és vinni a vödröket, talicskát tolni magam is tudtam. Akkoriban szerepet cseréltünk, mert bár papíron én voltam az igazgató, de abban az időszakban nem én irányítottam a munkálatokat.
– Messziről nézve a Pannon története a bővülésről, az oktatási szerkezet folyamatos átalakításáról szól. Igazgatói szemmel hogyan változott menet közben, az évek során az intézmény profilja?
– A fejlődés, a bővítés a Pannon stratégiájának egyik alappillére – a kezdetektől. Az első lépcsőnk a felnőttoktatás volt, mellette felzárkóztató szakiskolai oktatás folyt nappali képzésen hét-nyolc tanéven keresztül. Ez a képzés később Híd-program néven vált ismertté – abban már nem állami iskolaként nem vehettünk részt. Három telephelyen is zajlott ez a képzés, Dunaújvárosban indult az első, később csatlakozott hozzánk az Alsószentiváni Általános Iskola és a Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete is. Jogilag ebben vehettünk részt, a nappali gimnáziumi oktatáshoz az infrastrukturális feltételeink nem voltak akkor még meg. Továbbá anyagi feltételek sem álltak rendelkezésre, hiszen ha valakit felveszek főállású dolgozóként, azért felelősséget kell vállalnom a biztonságos fizetések kitermelésében.
– A legnagyobb váltás a nappali oktatásra történő átállás lehetett – Borgulya Zoltán hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– A nappali oktatás nem csak arról szól, hogy a pedagógus bemegy az órára, és 45 perc múlva befejezi a munkáját, tanórán kívüli is van még dolga bőven. Oda is olyan emberek szükségesek, akik főállású dolgozók, szívesen szerveznek tanulmányi kirándulásokat, illetve kellő motivációjuk van iskolai programok, tanórán kívüli programok szervezéséhez. Egyfajta küldetést éreztem magamban, hogy olyan gimnáziumot hozzak létre, ahol a tanulók polgári értékrendet és olyan belső késztetést érezzenek a továbbtanulásra, hogy az eredmények is magas szintűek legyenek. Szerettem volna elérni, hogy a tanulók maguktól is ezt várják el. Az volt a célom, hogy minőségi oktatást hozzunk létre. Az elit oktatás nem azt jelenti, hogy az elit családokból érkező tanulókat veszünk fel, hanem az oktatásunk olyan minőségi, hogy az már elitnek minősül. Nekem az teljesen mindegy, hogy milyen múlttal rendelkező, milyen helyzetből érkező családok gyerekei jönnek hozzánk – az a fontos, hogy azt a minőségi oktatást érezzék magukénak, és belső indíttatásból a továbbtanulás legyen a céljuk. A nappali gimnázium 2011-ben indult el, és második éve van már hatosztályos is évfolyamunk is.
– A gimnázium a Pannon egyik fő profilja, de van még olyan terület, amelyik egyedülálló kínálatot nyújt a városban. Milyen munka folyik az OKJ-s képzés frontján?
– Az első évtől, 2006-tól kezdve foglalkozunk OKJ-s képzéssel. Először csupán egyetlen szakkal indultunk, jelenleg százhúszan vesznek részt benne. Ma már nagyon sokan szorulnak átképzésre, nem az a jellemző, hogy a cipész a kaptafánál marad. Mérlegképes könyvelőtől kezdve az aranykalászos gazdáig bezárólag nagyon sok szakma van a palettánkon, jelenleg 30-35 szakmát lehet nálunk OKJ-s képzésen elsajátítani. Az évek során kialakult egy olyan tanári gárda, akik ezen a téren is képesek a minőségi működést garantálni. Nem mindegy, kik oktatnak, hiszen a felnőttek esetében is nagyon fontos, hogy elfogadják az őket tanító tanárokat.
– Sokszor említi a kollégáit, a pannonos csapatot, közösséget – miként történik a pedagógusok kiválasztása?
– Talán ez az egyik legfontosabb feladat. Több tanévnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a megfelelő csapatot tudjam összeállítani. Nyilván voltak kellemetlen szituációk, amikor valakiktől meg kellett válni, de ezeket is komoly körültekintés után léptük meg. Ma is úgy gondolom: ha a cél és a jobbítás érdekében cserélni kell, akkor az ember nem teheti meg vezetőként, hogy ne tegye meg a szükséges lépést. Tíz év alatt most tartunk ott, hogy cserére ugyan talán nincs szükség, de vannak szakok, ahol még egy-két jó kollégát szívesen felvennék a színvonal emelése érdekében. Korábban egy diákunk volt, aki az OKTV döntőjébe bekerült, idén már ketten is ott vannak, kémiából és történelemből. Ezek csodálatos szakmai eredmények, nagyon büszkék vagyunk a diákokra és a felkészítő tanárokra egyaránt.
– Mit kell tudni a felnőttoktatásról, mi a motivációja ennek a korosztálynak?
– Törekszünk arra, hogy a tanulók elégedettek legyenek, és ha elégedettek, akkor minket választanak. És mi az elégedettség? Nem csak az, hogy jó legyen a tanulmányi eredmény, mert a felnőttek esetében ugyan kisebb arányban van továbbtanulási szándék, ott is van, aki nem kettest, hanem jobb eredményt szeretne, és van egy jelentős réteg, akinek az a célja, hogy meglegyen az érettségije. A tanulás terén egyrészt a munkahelyi elvárások motiválják őket, valamint az, hogy megfeleljen saját magának – mert például a családban már csak neki nincs érettségije. Egyre nagyobb a huszonévesek jelenléte, de vannak, akik még nyugdíj előtt, 55 évesen szeretnék megszerezni a bizonyítványt. Igyekszünk olyan pedagógusokat találni és követelményeket tenni, hogy mindenki számára elérhető, értékes legyen az érettségi. Egy felnőtt esetében más az a szükséglet, aminek egy pedagógiai módszertannal meg kell felelni. Egy felnőtt nehezebben szólal meg, mert fél, hogy rosszat mond, míg ez egy tizenéves esetében egyáltalán nem probléma. Egyszóval másfajta módszertan kell a felnőttek képzéséhez. Évvégén egy közös főzés, vagy buli összehozza a pedagógusokat és a diákokat. Mindig törekszünk szalagavatót is tartani, s bár erről előtte megkérdezzük a felnőtt diákokat, ám többségükben kérik, és örülnek, hogy lesz. Olyan miliőt és értékrendet próbálunk megteremteni, hogy ne csak a tanulás miatt, hanem a közösség miatt is érezzék jól magukat a nálunk tanuló nem-tizenévesek is.
– A tanári diplomája mellett klinikai szakpszichológus végzettsége is van. Tudja ezt hasznosítani a jelenlegi munkájában?
– Nyilván valamit tudok, egy-egy felvételi beszélgetésnél merem állítani, hogy van haszna az emberismeretemnek. Ez nem feltétlenül a szakmából jön, hanem, ha van az embernek ez irányú affinitása és érdeklődése ez iránt a terület iránt. Talán a tanulók között való mozgásban is van haszna a pszichológia különböző területein való jártasságnak, vagy a csapatépítésben is hiszem, hogy van haszna és előnye ennek a pályának, és a társadalomban és közvetlen környezetemben történő eligazodás terén, és az emberek motiválásában is. Jó néhány pedagógus kollégám egy-egy gyerek esetében kérte is a tanácsomat, illetve a gyerekkel is elbeszélgettem, ha szükség volt rá. Vannak olyan élethelyzetek, amelyben egy pszichológus jobban tud kérdezni és kommunikálni egy gyerekkel, de tanácsot is tudtam adni. Örömteli számomra, hogy a kollégáim számára hiteles vagyok ezen a téren is, ha meri kérni a tanácsomat. Nem akarom túlértékelni, de úgy gondolom, hogy profitáltam informális és formális módon is pályából.
– Mit tart az elmúlt évtizedekben elért legfontosabb eredményének?
– Annak nagyon örülök, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült felépíteni egy olyan intézményt, amire büszke lehetek. A kezdetekben ez nem napi nyolc óra munkából állt, ráadásul mellette másik munkahelyem is volt, amíg ez el nem tudott indulni. Rengeteg munka és szorgalom van ebben, amit méltán akár életművemnek is tekinthetek, úgy gondolom, de ezt nem én döntöm el, hanem a "közönség". Természetesen lehet még jobbítani, még tíz évem van rá, így gondolom.
– Mivel foglalkozik, amikor nem iskolát igazgat?
– Vannak még kedvteléseim, amikben magánemberként is nagyon jól elvagyok. Hobbim a kertészkedés, otthon nagyon szép az udvarom, az egy tevőleges, kétkezi hobbi. Érdekes, hogy gyerekkoromban nem annyira szerettem a kertet, mert az egyik nagyapám bolgárkertész volt, és a másiknak is volt földje, szóval rengeteget kellett a nyári szünetekben földeken tevékenykednem. Mára viszont az egyik legkedvesebb időtöltésem. A másik hobbim a földrajz, ezt a tantárgyat imádtam, sőt, a mai napig a kedvencem. Meteorológusnak készültem, de aztán másként alakultak a dolgaim. A szegedi JATE-ra felvételiztem földrajz-történelem szakra és átirányítás okán a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végeztem hasonló szakon. Nagyon szeretek utazni is, főleg a skandináv államok vonzanak, mert nagyon nem szeretem a negyven fokos meleget. Még több tervem is van, amit még tíz éven belül szeretnék megvalósítani a bakancslistámból – közben pedig az iskola színvonalát szeretném még ennél is magasabb fokra emelni!
(Fotó: Pannon Oktatási Központ)
