Újabb két embercsempész állt bíróság elé
Nyolc embernek nyújtottak segítséget jó pénzért, felfüggesztett börtön lett a vége.
Minősített embercsempészés bűntette miatt állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a letartóztatásban lévő, illetve bűnügyi felügyelet alatt álló két személyt, akik február 4-én összesen 8 külföldi állampolgárnak nyújtottak segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez. A hírről Jászberényiné dr. Király Teodóra, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást honlapunknak.
A nyomozás adatai szerint az egyik vádlott megállapodott egy szerb személlyel abban, hogy – fejenként 300-400 euró ellenében – Magyarországra illegálisan belépő külföldi állampolgárok külföldre juttatásához nyújt segítséget. A vádlott megismerkedett egy személlyel, akivel megegyezett abban, hogy közösen fognak Magyarországra illegálisan belépő külföldieket az osztrák-magyar határhoz szállítani. Ennek érdekében az egyik vádlott kilométerenként 300 forintot ígért a másik vádlottnak, valamint 25 ezret adott át benzinköltségre, illetve autópálya matrica vásárlására. A két autó egymást követve indult Győrből Szeged felé. Egymással a kapcsolatot telefonon, illetve különböző mobilalkalmazásokon tartották. A vádlottak Bogyiszló környékén hét szír és egy iraki állampolgárt vettek fel az általuk vezetett két gépjárműbe. A nyomozás azt is megállapította, hogy a terheltek által szállított személyek a célállomásra történő eljuttatásuk érdekében 1-4 ezer eurót helyeztek letétbe. A vádlottakat a rendőrök az M6-os autópálya 40-es kilométerszelvényében vonták igazoltatás alá – így cselekményüket leleplezték.
A Dunaújvárosi Járásbíróság a terhelteket felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte, valamint velük szemben pénzbüntetést szabott ki. Az ügyész az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, tudatta a szóvivő.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.
Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!
2025. júl. 09.
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!
Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók
2025. júl. 07.
Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Baleset és teljes útzár a 62-es főúton
2025. jún. 30.
A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.
Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást
2025. jún. 26.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.
Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!
2025. jún. 25.
Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe mától. Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag-, tarló- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban. Felhívás.
Meteo extra: újra él a hőségriasztás!
2025. jún. 24.
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!








