A matekkal folytatódott az érettségi (galériával)
Két feladatsort kaptak a matematikából középszinten vizsgázók – az első 10-12 feladatot tartalmaz, amely alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi. Hajrá mindenkinek – bónusz a DO webgalériája a tegnapi erőpróbáról.
Az Eduline szakportál friss híradása szerint a matematika érettségi első vizsgarészében többek között a a számtani sorozatokkal, halmazokkal, valószínűség- és százalékszámítással kapcsolatos feladatok szerepelnek a 9 órakor kezdődött érettségin. Emellett hatványozós feladat is szerepelt a középszintű matekérettségi első részében.
A feladatlapban ez elmúlt évek gyakorlatához híven előfordulhat néhány igaz-hamis állítást tartalmazó, illetve egyszerű feleletválasztós feladat is, de a feladatok többsége nyílt végű.
Az érettségi 180 percen át tart, az első feladatlap megoldására 45 percet kaptak a diákok – ha letelik az idő, a felügyelő tanárok összeszedik a lapokat –, majd következik a nagyobb erőpróba, az összetett feladatok sora.
A két feladatsor pontozása is visszatükrözi a különbségeket: az első feladatsor megoldásával 30, az összetett feladatokból álló rész nyomán maximum 70 pontot gyűjthetnek a vizsgázók.
Mivel pedig módusz, medián és szögek tekintetében már elégtelen osztályzatra is képtelen lennék, hadd ajánljam a DO alkalmi webgalériáját – képeink az érettségi tegnapi erőpróbáin készültek a Bánkiban és a Pannon Oktatási Központban, minden érettségizőnek nagy kalappal mára is, innentől meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Oktatás
Arany Iránytű: városunké a legnagyobb hatású projekt
2020. okt. 03.
A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium közösségi kezdeményezése, az Arany Iránytű program érdemelte a Civil Díj 2020 verseny legnagyobb hatású projektjének járó elismerést! Gratulálunk!
Hála az áldozatos munkáért – óvodapedagógusok elismerése
2020. szep. 28.
A pedagógusnapi díjátadás a vírushelyzet miatt elmaradt. Ezt pótolták a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeinek vezetői, igazgatója, munkatársai. Az eseményen Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere is részt vett, aki az önkormányzat elismeréseit is átadta az óvodai dolgozóknak.
DSTV: mozgás, mozgás, Vasvári! (galériával)
2020. szep. 26.
Folytatta a szép hagyományt, idén is sportnapot szervezett diákjai számára a Vasvári Pál Általános Iskola. Minden korosztályt megmozgattak, a rendezvényen az alsós és a felsős osztályok külön-külön mérték össze tudásukat. A feladatokat az intézmény testnevelő tanárai állították össze, a diákok szó szerint nagy lendülettel vetették magukat a küzdelmekbe. Hangkép.
A Pentelei iskola érdemelte a Civil Díj 2020 elismerését!
2020. szep. 25.
A döntőbe kerülést már zengettük hasábjainkon, most befutott az eredmény is: a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium közösségi kezdeményezése, az Arany Iránytű program érdemelte a Civil Díj 2020 verseny legnagyobb hatású projektjének járó elismerést! Gratulálunk!
DSTV: online érettségi felkészítő a Dunaújvárosi Egyetemen
2020. szep. 18.
Hatvan órás ingyenes közép- és emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamot szervez a Dunaújvárosi Egyetem; többek között matematikából, informatikából és fizikából. A jelenlegi helyzetre tekintettel a kurzusokon online formában vehetnek részt a továbbtanulók. Hangkép.
Online konferencia a felnőttképzésről
2020. szep. 18.
Online tájékoztató konferenciát szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium szeptember elejétől élő új felnőttképzési rendszer legfontosabb változásairól. Regisztráció itt és most!
Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája
2020. szep. 13.
Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű rendezvénysorozatot.