Kiváló szezonkezdés Sukorón!
Parádésan szerepeltek a Dragon Steel SE sportolói a Sukorón megrendezett 5. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló versenyen.
A koronavírus okozta veszélyhelyzet rányomta bélyegét a sárkányhajó sportágra is, így azon túl, hogy tavaly elmaradtak a világversenyek, a hazai versenyek is jelentős késéssel kerültek megrendezésre. A mögöttünk hagyott hétvégén azonban már a sportág honi szerelmesei is tétversenyen ragadhattak lapátot, ugyanis Sukorón rendezték meg az 5. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsorolót.
Eredményes utánpótlás
A dunaújvárosi Dragon Steel SE összesen 28 versenyzővel, 11 kategóriában nevezett a magyar bajnokságra, s mint azt Tóth Edit, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elárulta, összesen tizenöt éremmel gazdagodtak a kétnapos viadalon.
– Ez az első Magyar Bajnokság 2021-ben. Minden ifjúsági sportolónknak biztosítottuk a lehetőséget a részvételre, de az érettségi és a COVID-helyzet miatt sajnos nem tudott mindenki indulni, ám így is nyolc ifjúsági korú versenyzőt tudtunk nevezni az U18 és U24-es korosztályokban. 150 m-en az U18-as leány versenyzőink közül Wágner Luca Zita ezüstérmet szerzett, Biró Vivien 4. és Lakatos Adél 6. helyen zárt a nagydöntőben, a fiúknál Fischer Péter az 5. helyen végzett, míg U24-ben Dózsa Bálint ezüstérmet szerzett. 1500 m-en az U18-as leány kategóriát a mindössze tizenhárom éves Wágner Luca Zita nyerte meg, a tizennégy éves Biró Viven a harmadik, Lakatos Adél a hetedik helyen zárt, míg Ecsődi Sára (U24) a 6. helyen végzett. Az U18-as fiúknál Fischer Péter a 4., Tiringer Márk Tege a 9. lett, míg az U24-esekbnél Dózsa Bálint az 5. és Bencs Botond a 7. helyen zárta a viadalt.
Remekeltek a felnőttek is
Nemcsak az utánpótlás, hanem a Dragon Steel SE felnőtt versenyzői is kiválóan szerepeltek a viadalon, árulta el a szakosztály első embere.
– A 21-78 éves sportolóink is fantasztikusan szerepeltek. 150 m-en a Premier női versenyzőnk Gál-Berey Tünde ezüstérmet szerzett, a Senior A nőknél Bárdos Helga 6. helyezést ért el a nagydöntőben. A Senior B női kategóriában Tóth Edit ezüstérmes, Szabó Csilla Gabriella 4. helyezett lett. A Senior C női kategóriás Ruffing Gyöngyi bronzérmet szerzett, Kiss Erzsébet 4. és Jászainé Hajdu Rozália 5. helyezést ért el. A férfiak közül Körmendi László a Senior C férfi kategóriát megnyerte, Vajda József ugyanebben a döntőben ezüstérmet szerzett, Varga Béla leszorult a dobogóról, 4. és Sipos Árpád 5. helyezett lett, míg a Senior B férfi kategóriában Szabó Zsolt 4. helyezést ért el.
Képek forrása: Magyar Sárkányhajó Szövetség
1500 méteren erős oldalszélben, nagy hullámokkal kellett megküzdeni, de itt is kivettük a részünket az éremgyűjtésből. Premier női versenyzőnk Gál-Berey Tünde ezüstérmet szerzett, a Senior A nőiben Bárdos Helga 7. helyezést ért el. A Senior B női kategóriában Tóth Edit ezüstérmes, Szabó Csilla Gabriella 5. helyezett lett, Senior C-ben Kiss Erzsébet bronzérmet vívott ki, Jászainé Hajdu Rozália 4., Bíró Andrea 5. helyezést ért el. A férfiak közül Senior A kategóriában Lakatos Péter Viktor 19. és Biró László 22. helyezett lett, Senior B-ben Szabó Zsolt 7. helyezést ért el. Vajda József megnyerte a Senior C versenyét, Körmendi László ezüstérmes, Sipos Árpád bronzérmet szerzett, míg Varga Béla a 6., Kricskovics Ferenc a 7., Kótai Ferenc Gyula a 12., Hallas János a 14., Pipa Károly a 15., Szatmári Domokos Csaba pedig a 16. helyezett végzett. Összességében nagyon elégedett vagyok, kiválóan szerepelt a csapat, s büszke vagyok az első bálozós versenyzőinkre is, mindenki kiadta magából a maximumot.
Hamarosan, május 29-én tartják meg a 10. Hosszú Távú Magyar Bajnokságot, Baján, ahová nagy erőkkel készülünk.
A Dragon Steel SE csapata a versenyen: Bárdos Helga, Ecsődi Sára, Bencs Botond, Bíró Andrea, Biró László, Biró Vivien, Dózsa Bálint, Fischer Péter, Gál-Berey Tünde, Hallas János, Jászainé Hajdu Rozália, Kótai Ferenc Gyula, Körmendi László, Kiss Erzsébet, Kricskovics Ferenc, Lakatos Adél, Lakatos Péter Viktor, Pipa Károly, Ruffing Gyöngyi, Sipos Árpád, Szabó Csilla Gabriella, Szabó Zsolt, Szatmári Domokos Csaba, Tiringer Márk Tege, Tóth Edit, Vajda József, Varga Béla, Wágner Luca Zita.
Kép forrása: Dragon Steel SE
A rovat további hírei: Sport
DSTV: tornászok köszöntése
2025. jún. 11.
A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban. A dunaújvárosi sportolók ismét remekül szerepeltek a viadalon. Hangkép.
Fehérorosz bekket igazolt a DAB
2025. jún. 11.
A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj
2025. jún. 10.
Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.
Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon
2025. jún. 10.
A DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára a szekszárdi Jámbor Lottival szerzett ezüstérmet a portugáliai Maraton Európa-bajnokság tizenkilenc kilométeres számában.
Előnyben a DFC
2025. jún. 09.
Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál
2025. jún. 08.
Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.
Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n
2025. jún. 08.
Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.