"Sosem tűrtük, hogy fenyegessenek és kisemmizzenek minket"
Interjú Pintér Tamás polgármesterrel a várost érintő forráselvonásokról, valamint az ellenzék egységes dunaújvárosi kiállásáról!
– Polgármester úr harciasan állt ki a héten a tervezett különleges gazdasági övezettel szemben. Gyakorlatilag az ellenzék országos vezetőit sikerült megnyernie, hogy kiálljanak Dunaújváros mellett. Ekkora a baj?
– Sajnos igen. Ha forintosítom, akkor is így van, hiszen ha ez megvalósul, akkor már az idén fél milliárd forinttal csökkenteni kell a kiadásainkat, holott a költségvetésünk amúgy is nagyon feszes. Ha pedig az elvi részét nézem, akkor sem szabad ezt szó nélkül hagyni, hiszen a hatalom erővel foszt minket meg valamitől, ami minket illet. Érvényes szerződésünk van arról, hogy ez a pénz jár nekünk. Tisztességesen szereztük, megdolgoztunk érte, nem csak pénzügyileg, hanem erkölcsileg is visszataszító, hogy a hatalom erejével akarják elvenni tőlünk.
– Gondolom négyszemközt is beszélt azokkal a vezető politikusokkal, akik itt jártak. Mivel biztatták?
– Ugyanazzal, amit aztán a sajtótájékoztatón is elmondtak: a Fidesz érzi a vesztét, ezért ahogyan Jakab Péter fogalmazott: a végére még lesöpörni a padlást. A kormányváltás után ezeket az igazságtalanságokat meg fogjuk szüntetni. Hosszú és nehéz munka lesz. Azt azért még szeretném itt elmondani, hogy nagyon büszke vagyok arra, hogy ismét Dunaújvárosban tudta megmutatni az ellenzék az egységét. Azt gondolom, hogy lassan olyan helyszíne vagyunk a magyar politikatörténetnek, mint amilyen Lakitelek volt a rendszerváltozás előtt, bár tulajdonképpen most is egy rendszerváltozás előtt állunk.
– Molnár Krisztián, aki a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeként kezdeményezte ezt a javaslatot, azt mondja, hogy egyetlen kiemelt beruházás sem fekszik Dunaújváros területén, a különleges gazdasági övezetekről szóló törvény pedig kizárja, hogy különleges rendeltetésű gazdasági övezet területe megyei jogú város közigazgatási területére kiterjedjen. Mi akkor az igazság?
– Ez pontosan így van, nem is állítottunk soha mást, Molnár Krisztián egy nem létező kritikára válaszolt. Nekünk Iváncsával és Rácalmással van szerződésünk arról, hogy az iparűzési adó fele Dunaújvárost illeti. Ha megvalósul Molnár Krisztián javaslata, akkor egyik település sem kap egy fillért sem, a bevétel a megyéhez folyik majd. Ez a problémánk, erre kéne válaszolnia az elnök úrnak.
– Az iváncsai beruházás óriási, a javaslat támogatói szerint igazságosabb, hogy az egész régió osztozik ezen a pénzen.
– Ez az állítás nagyon sok sebből vérzik. Először is Dunaújváros az idén majdnem 1800 millió forintot fizet be az államkasszába szolidaritási adó címén. Ez az adó éppen azért van, hogy abból a Dunaújvárosnál elmaradottabb településeket támogassák. Az összes megyei jogú város közül arányaiban mi fizetjük be a legtöbb pénzt erre a célra, az iparűzési adó bevételeink 42 százalékát! Senki sem mondhatja tehát, hogy ne támogatnánk a rászoruló településeket. Az pedig egész egyszerűen nem igaz, hogy az egész régió kapna a pénzből. A javaslatban mindössze 4 település szerepel, akik között ezt a pénzt elosztják, az Iváncsával szomszédos négy település közül például mindössze egy van benne, holott őket aztán érinti a beruházás minden hatása. Annak a négy településnek a lakossága, amelyik ezentúl a pénzt kapja 14,500 fő körül van. A mostani állapot szerint három település osztozik, a lakosságszámuk 51,700 fő. Az igazságtalanság tehát nem csökken, hanem drámaian nő!
Végh Zoltán felvételei
– A Vasmű iparűzési adója miatt kellene aggódni, nem más települések adóját kérni – írta az egyik fideszes megyei képviselő, mit szól ehhez?
– Nemcsak a Vasmű adója, hanem a Vasmű miatt is aggódunk. Nagyon sok tárgyaláson és egyeztetésen vagyunk túl a témában. A fideszes képviselőnek inkább a párttársainak kellene szólni, hogy végre emeljék fel a telefont, és kérdezzék meg a Vasmű végső tulajdonosát, az orosz államot, hogy miért nem rendezik a cég vezetését. Bár a Vasműben természetesen nagyobb a potenciál, azért jelezném, hogy 2017-ben 5,15 milliárd volt az iparűzési adó bevétele a városnak. Idén 4,8 milliárd lenne ha nem esne ki 650 millió a kisvállalkozásoknak adott kedvezmény miatt. Erről a vádról ennyit. A másik sem kevésbé álságos felvetés, Iváncsa és Rácalmás ugyanis nem a két szép szemünkért adja át nekünk a bevételek egy részét, nem az ölébe pottyant Dunaújvárosnak ez a szerződés, hanem jelentős pénzt fektettünk be Rácalmáson és Iváncsán is. Ezért cserébe kapjuk ezt a pénzt, nem kegyből, hanem a befektetésünkért, az infrastruktúránkért cserébe.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.









