Este festik a parkolósávokat, útburkolati jeleket
110 helyen festenek a város közútjain, a munkálatok a napokban folytatódnak – jellemzően esténként –, adta hírül a város hivatalos weboldala.
A tájékoztatás szerint Dunaújváros belterületén 110 helyen tisztasági festésen esnek át a parkolósávok, és egyéb útburkolati jelek. A részleteket Mezei Zsolt alpolgármester összegezte. Mint hangsúlyozta, külön örömre szolgál, hogy a kivitelezést végző cég az esti órákban fogja végezni a munkálatokat, így kevésbé akadályozzák majd a forgalmat.
A festéseket két ütemben hajtják végre, amelynek második felére augusztusban kerül majd sor. Nincs könnyű helyzetben az önkormányzat, azonban van, amire mindenképpen költeni kell, ezek pedig a tisztaság és a biztonság, emelte ki Mezei Zsolt.
Az összegzés végén arra kértek mindenkit, hogy tartsák be az önkormányzat által kihelyezett, a festésre figyelmeztető táblákon foglaltakat!
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Sikerrel célba ért a jótékonysági akció
2024. nov. 13.
Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat
2024. nov. 12.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.
Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban
2024. nov. 12.
A Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka.
DSTV: a forradalom lángjai
2024. nov. 12.
A megemlékezés beszámolóját már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó dunapentelei harcosainak emléke előtt az 1956-os emlékműnél tisztelegtek fáklyával, virággal, szép szavakkal. Hangkép.
Újraszentelték a Kistemető felújított keresztjét
2024. nov. 11.
Ünnepélyes keretek között szentelték újra a Kistemető felújított keresztjét a halotak napján. A keresztet vandálok rongálták meg, a helyreállítást Németh Miklós és felesége, Butty Andrea karolta fel és finanszírozta.
Rengeteg szemét gyűlt össze szombaton a Békében
2024. nov. 11.
Az elmúlt szombaton ismét lomtalanítás volt, ezúttal a Béke városrészben élők szabadulhattak meg a körülöttük felgyülemlett felesleges holmiktól, használhatatlan eszközöktől, régi kacatoktól, évtizedes bútoroktól, idejétmúlt műszaki eszközöktől.
A háborúk áldozataira emlékeztek
2024. nov. 09.
A DSTV hangképes összegzését már láthatták, most itt a beszámoló – a halottak napjának időszakában emlékeztek meg Pentele világháborús áldozatairól.