Gólzápor a DLSZ Arénában

spigott - 2021. június 26. 7:30

Három mérkőzésen összesen negyvenöt gólt szereztek a csapatok a Dunaújváros Kupa második fordulójának utolsó játéknapján.

Három összecsapással folytatódott és fejeződött be a Dunaújváros Kupa második fordulója csütörtökön este. A DLSZ Arénában megrendezett mérkőzéseken először a Campus osztályból érkező Akrasz-Bau, illetve a harmadik ligás Széchenyi Pékség mérte össze egymással erejét, s ugyan utóbbi az első huszonöt percben még tartotta lépést ellenfelével, a fordulás után már csak az Akrasz-Bau szerzett gólokat, így magabiztos, 5-1-es sikernek örülhetett.

A nap második találkozóján a szintén Campus osztályú Maradék és a negyedosztályú Szöglet FC játékosai húztak szerelést, ám az esélyesebb Maradék esélyt sem adott ellenfelének, s az első, valamint a második felvonásban is nyolc-nyolc gólt szerezve aratott sima, 16-4-es győzelmet.

Képek: DLSZ-archív (Ihász Martin felvételei)

A forduló zárómeccsén az élvonalbeli Ködi Generál Kft. a campusos Papa SE ellen mérette meg magát, s az összesen nyolc találatig jutó Varga Milán vezérletével kiütéses, 14-5-ös sikert aratva gyűjtötte be a három pontot.

Eredmények

2021. 06. 24. 18:00 Akrasz-Bau SE (II.) – Széchenyi Pékség (III.) 5-1 (2-1)
2021. 06. 24. 19:00 Maradék (II.) – Szöglet FC (IV.) 16-4 (8-2)
2021. 06. 24. 20:00 Papa SE (II.) – Ködi Generál Kft. (I.) 5-14 (0-6)

A rovat további hírei: Sport

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

2025. nov. 08.

Harminchárom találatot és huszonnyolc kiállítást hozó mérkőzésen gyűrte le a görög Alimos gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Fiatalok a főszerepben

Fiatalok a főszerepben

2025. nov. 07.

Ezúttal nem lesz dunaújvárosi résztvevője a magyar női vízilabda válogatott háromnapos összetartásának.

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

2025. nov. 06.

Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 06.

A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

Debreceni előny a kupában

Debreceni előny a kupában

2025. nov. 05.

Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.