Ihletett, szép zeneünnep – végre élőben! (galériával)
Dübörgő vastapssal köszönte meg a közönség a Tomkins Énekegyüttes és a Dunaújvárosi vegyeskar közös koncertjét a Krisztus Király Főtemplomban pénteken este. Ének az esőben a hajtás után!
A vírus veszélyhelyzet korlátozásai óta most először várhatták koncertre a komolyzene szerelmeseit a kórusok – és a péntek esti (üdítő záporral kísért) hangverseny pontosan azt adta, amit ígért: korszakokon és stílusokon át ívelő, igényes, szép összeállítást, nagyszerű előadást – mindkét kórus részéről. Remek bevezetővel rukkolt ki a Dunaújvárosi Vegyeskar, és később is tartotta a nívót a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely dirigálta együttes.
Szépségdíjas repertoárral állt közönség elé a Tomkins Énekegyüttes is Dobra János vezényletével , nemes gesztus volt, hogy a csapat alapító karnagya átadta a pulpitust Almási Máténak a fiatal dunaújvárosi szerző Ave verum című darabja ősbemutatójának dirigálása erejéig.
Csodás volt a két énekegyüttes közös fellépéssel is készült – Könyves Ágnes Gounod Ave verum című művét, Dobra János Járdányi Missa Brevisének részletét, végül Kurucz Gergely Kodály Esti dalát dirigálta. Végül, de közel sem utolsósorban kötelező megemlíteni Mészáros Zsolt Máté Junior Príma díjas orgonaművész játékát: önállóan is remekelt a "világverő" Bach-szerzemény tolmácsolásakor, de közreműködőként is pontos alázattal játszott a fiatal muzsikus.
Azt adta, amit vártam, vártunk – végre élő, borzongatóan szép zeneünnep kerekedett a templomban; a többiről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Folytatódik az enyhe idő, a szilveszter se kopog majd
2022. dec. 26.
Már-már kora tavaszias a karácsony, és bár csökken a felmelegedés, de a következő napok is napsütéses időt ígérnek a DO meteorológiai szakértője szerint. Szilveszterkor párás, ködös nap ígérkezik, 10 fok fölötti csúcsokkal. Durva, na.
DSTV: adventi koncertet adott a Sándor Frigyes Zeneiskola (galériával)
2022. dec. 24.
Bensőséges hangütésű eseményről tudósít a DSTV összeállítása. A Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei, formációi és tanárai mutatkoztak be az evangélikus templomban tartott adventi koncerten. Hangkép és galéria itt!
Ünnepi nyitva tartás a József Attila Könyvtárban
2022. dec. 23.
A két ünnep között két napon át várja a betű barátait az intézmény – nagy-nagy szeretettel!
Diótörő itt is, ott is – a Wesley Da Capo iskola táncosaitól (galériával)
2022. dec. 18.
Varázslatos világjárás, klasszikus motívumok – moderntáncos köntösben: Diótörő-feldolgozással lepték meg a közönséget a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Az adaptáció részleteit ráadásul több eseményen tolmácsolták – szép sikerrel.
Népszerű slágerek, kacagtató komédia a Bartók színpadán (galériával)
2022. dec. 18.
Zenés komédiával búcsúzott az évtől a Bartók Kamaraszínház: az energiaárak miatt elhatározott kényszerszünet előtti utolsó darab bemutatója pénteken volt a színházteremben.
Adventi koncertet ad a Sándor Frigyes Zeneiskola
2022. dec. 15.
A tanárok és növendékek közös hangversenyének az evangélikus templom ad otthont szombaton délután; mindenkit szeretettel várnak az ünnepi bemutatón!
DSTV: Tar Sándor életművéről az Utószóban
2022. dec. 14.
Különleges pálya, tragikus sors bemutatása került a DSTV összeállításának fókuszába. Az Utószó élő irodalmi antológia vendégeként Deczki Sarolta irodalomtörténész mesélt Tar Sándor íróról a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.