Két szépkorút köszöntöttek
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban – Barta Endre alpolgármester óvodai főszakácsnőt és szabómestert köszöntött a város vezetése nevében a napokban. A születésnaposok a családjuk körében fogadták a jókívánságokat.
Domak Istvánné "Julianna néni" még a tavalyi év végén ünnepelte 90. születésnapját, azonban a pandémia miatt elmaradt a személyes önkormányzati látogatás. Ezúttal családja körében fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki virágcsokorral, emléklappal és csomaggal köszöntötte az 1930. november 8-án Rácalmáson született „Julianna nénit”, aki Adony-Alsócikolapusztán nőtt fel három testvérével együtt. Családjával napszámosként dolgoztak az akkori grófi birtokon. Julianna néni 1963-ban költözött Dunaújvárosba férjével és fiával együtt, majd itt a helyi óvodákban kezdett el dolgozni a konyhán, közben megtanulta a szakács szakma fortélyait, majd idővel óvodai főszakácsnő lett: 10 évet az Erkel kerti óvodában, majd 20 évet a Római városrészi oviban dolgozott. 1985-ben ment nyugdíjba. Munkájáért több elismerést i kapott, az 1976-os a Minisztertanács által adományozott "Kiváló dolgozó" címére az egyik legbüszkébb. Három unoka és öt dédunoka örvendezteti meg a mindennapokban. Julianna nénit fia, Domak István minden nap több alkalommal meglátogatja és segíti . Unokái és dédunokái is gyakran benéznek hozzá. Mint mondta, korábban a napjai kézimunkázással teltek: a lakásában egyebek mellett saját hímzésű terítők, párnák, huzatok találhatók, amelyekre egytől egyig büszke, hiszen a varrás és a hímzés örök szerelem marad a számára.
Örömmel fogadta az önkormányzati jókívánságokat Fehérvári Antal is, aki június 14-én töltötte be 90. életévét. Antal bácsi tősgyökeres pentelei, földművelésből élő családban nőtt fel hét testvérével együtt. Szakmát szeretett volna tanulni, így hamar megszerezte a férfi szabó mesterlevelet, és több mint 40 éven át végezte ezt a munkát. Feleségét is a szakmája révén ismerte meg, akivel 65 évig éltek együtt szeretetben és boldogságban. Sokáig szalagvezetőként dolgozott a Ruhagyárban, majd a Pálhalmai BV intézetben varrt egyenruhákat, végül innen is ment nyugdíjba. Két gyermeke született. 4 unoka és 3 dédunoka örvendezteti meg a mindennapokban, akiket korábban nagyon sokszor vitt a Duna-partra focizni, játszani. A munka mellett is igencsak aktív közösségi életet élt, hiszen tanácstag volt Újtelepen és rengeteget dolgozott az ott élőkért. Antal bácsi szervezte meg például a vezetékes víz- és gáz házakba történő bevezetését. De a munkáját is szívvel-lélekkel végezte – remek mesternek bizonyult, több inasából is kiváló szabót nevelt. A mindennapjai ma már leginkább kertészkedéssel telnek: zöldségeket, gyümölcsöket, valamint szőlőt termeszt.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.
Levelek a Jézuskának – már hatodik éve!
2025. nov. 27.
Változik a résztvevők köre és picit a lebonyolítás rendje is, de a lényeg marad: a DO/DSTV műhelye idén immár hatodszorra vág neki ajándékgyűjtő közösségi kezdeményezésének. A fő cél változatlan: a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak gondoskodunk karácsonyi ajándékról!









