A döntőbe jutás volt a tét
Meglepetésből és papírforma eredményből is jutott a Dunaújváros Kupa hétfőn megrendezett elődöntőiben.
Főoldali és belső kép: DO-archív
Két mérkőzéssel, az elődöntőkkel folytatódott a Dunaújváros Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó sorozat hétfőn este. A DLSZ Arénában megrendezett találkozókon először a Campus osztályú Multisteel Hungary, valamint az Acerbis osztályú Bronz Kávézó Dunabiztos együttesei mérték össze egymással erejüket, s némi meglepetésre az alacsonyabb ligás Multisteel már az első félidő után 1-0-ra vezetett. A fordulás után hamar egyenlített az esélyesebb Dunabiztos, ám erre sorozatban lőtt három góllal válaszoltak Balogh Dánielék, akik végül 4-2-es sikert aratva jutottak be a kupa fináléjába.
Este nyolc órától a Gyalog Galopp (Campus), illetve a Ködi Generál Kft. (Acerbis) játékosai húztak szerelést, s mivel utóbbiak mindenképpen szerették volna elkerülni a meglepetést, már a 7. percben két góllal vezettek. A Gyalog Galopp ugyan még az első felvonásban szépített, a második huszonöt percben végleg eldöntötte a meccset a Ködi, mely magabiztos, 5-2-es győzelemmel biztosította helyét a sorozat döntőjében.
Eredmények
Multisteel Hungary (II.) – Bronz Kávézó Dunabiztos (I.) 4-2 (1-0)
Gyalog Galopp (II.) – Ködi Generál Kft. (I.) 2-5 (1-2)
A rovat további hírei: Sport
Pontmentés a véghajrában
2025. nov. 02.
Hatalmas küzdelemben ért el 18-18-as döntetlent a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink
2025. nov. 01.
A véghajrában összeomlott és összesen tíz gólt kapva szenvedett vereséget a DVTK Jegesmedvék ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Szép siker a rangadón
2025. nov. 01.
Végig vezetve aratott négygólos győzelmet az Eger elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.
DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok
2025. okt. 31.
A tavalyi jubileumi rendezvényhez hasonló számokat produkált idén is a nagy sikerű és nagy múltú Üstökös Kupa. A fiatal kézilabdázók számára meghirdetett verseny egyik állomáshelye a hagyományokhoz hűen Dunaújváros volt – az ország nagyon sok szegletéből látogattak el ide a lelkes sportolók. Hangkép.
Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák
2025. okt. 31.
Idén már harmadik alkalommal méri össze erejét a DAB jégkorong csapata a DVTK Jegesmedvék gárdájával az Erste Liga alapszakaszában.
Rangadó előtt a vízilabdázók
2025. okt. 31.
Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.
DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól
2025. okt. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.








