A város mellől szállt fel, Apostagnál csapódott a földbe egy vitorlázórepülő

Öcaline - 2021. július 4. 20:04

Nem mindennapi baleset történt, a légi jármű egy kombájn tetején megpattanva csapódott a gabonatáblába – a pilóta túlélte a rendkívüli landolást.

Egyelőre tisztázatlan körülmények között zuhant le egy vitorlázórepülő Apostag közelében szombaton délután, adta hírül a Hírös.hu. A lap arról is ír, hogy a gép a városunk melletti reptérről szállt föl, méghozzá a 66. Magyar Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság résztvevőjeként. A gép irányítója azonban Apostag közelében veszített a magasságból, és leszállóhelyet keresett. A Hírös.hu beszámolója szerint a település mellett éppen arattak, a gabonatábla alkalmas volt a leszállásra, ezért a pilóta körözni kezdett fölötte. Végül azonban a landolás sem ment zökkenőmentesen. Mint a kombájn vezetője lapnak elmondta, látta, hogy fölötte szállt el a gép, ami utána még egy kört megtett, ám ezt követően a kombájn felé tartott a repülő, majd megpattant a tetején, mielőtt a földbe csapódott.
A kombájnos azonnal segítséget kért, ezt követően a pilótát, egy 56 éves pécsi férfit helyszíni ellátás után mentőhelikopterrel szállították a kecskeméti kórházba. A beszámoló szerint a helyszínre érkeztek a katasztrófavédelem munkatársai is; a baleset körülményeit rendőrség vizsgálja.

(Fotó: Hírös.hu)

A rovat további hírei: Sziréna

Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2024. ápr. 15.

Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.

Kapatos vezetők húsvét ünnepén

Kapatos vezetők húsvét ünnepén

2024. ápr. 11.

Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

2024. ápr. 10.

Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!

A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert

A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert

2024. ápr. 07.

Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.

Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene

Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene

2024. ápr. 04.

Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

2024. ápr. 03.

A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.