Jól sikerült a főpróba

spigott - 2021. július 26. 7:30

Idegenben aratott 2-1-es győzelmet a másodosztályú Tiszakécske elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Kép: DO-archív

A bajnoki rajt előtti utolsó edzőmeccsét játszotta a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely az NB II-es Tiszakécske otthonában lépett pályára vasárnap délután öt órától. Varga Balázs együttese bátran vágott neki a találkozónak, melynek első húsz-huszonöt perce teljesen kiegyenlített játékot hozott, jobbára a mezőnyben birkóztak a csapatok, komolyabb helyzetek nélkül. A 25. percben azonban így is megszerezte a vezetést együttesünk Kesztyűs révén, aki egy remek kiugratás után gurította el a játékszert a házigazdák kapusa mellett (0-1).

A gól után még magabiztosabbá vált együttesünk, irányította a játékot, s bár a félidő utolsó percében Pokorninak is be kellett mutatnia egy bravúrt, így is megérdemelt vezetéssel vonulhattak pihenőre labdarúgóink. A térfélcsere után szűk tíz perc telt el, mikor Tajti kapus nagy hibája után a szemfüles Novák Zsombor duplázta meg a DPASE előnyét, még jobb helyzetbe hozva ezzel a Varga-csapatot (0-2). A vendéglátók cserékkel igyekeztek frissíteni csapatukon, s ez a 75. percben meg is hozta eredményét, mert Galacs találatával szépített a Tiszakécske, ám a hátralévő időben már biztosan őrizte fórját együttesünk, mely végül 2-1-es győzelemmel zárta a találkozót, így jó hangulatban, bizakodva várhatja a Szekszárd elleni vasárnapi bajnoki rajtot az NB III Közép Csoportjában.

Tiszakécske – DPASE 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Galacs, illetve: Kesztyűs, Novák Zs.

A rovat további hírei: Sport

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.