Kutatóközpont és konferenciaterem létesült az Innoparkban
Dunaújvárosba költözött és nagyívű terveket dédelget új telephelye megnyitásával a Pécsi Tudományegyetem (PTE) – az új kutatóközpont bázisán, az Innoparkban konferenciatermet is avattak ma délelőtt.
Kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésről számoltak be a felek az Innopark Nonprofit Kft. Magyar úti bázisán rendezett ma délelőtti ünnepségen – ahol egy füst alatt két fontos létesítményelemet avattak.
Egy nap, két avatás
Több hónapos előkészületek után érett meg az idő a Pécsi Tudományegyetem és az Innopark Nonprofit Kft. közötti együttműködési szerződés aláírására az egyetem telephelyeként működő kutatóközpont létesítéséről, emellett az alkalomra időzítve felavatták az Innopark újonnan kialakított konferencia részlegét is.
Az első felvonás az említett kontraktus ünnepélyes aláírása volt – a szerződést prof. dr. Szécsi Gábor, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dékánja, valamint dr. Huszti Zsolt, az Innopark Nkft. ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével. Az Innopark hetedik szintjén átadott konferenciaközpont – és a kapcsolódó létesítmények – szalagját Pintér Tamás polgármester vágta át az ünnepségen.
Egy hosszú út második állomása
Az ünnepségen mondott pohárköszöntőjében Pintér Tamás kiemelte, mind a városnak, mind a térségnek kiemelten fontos a tudományegyetem kínálta programok dunaújvárosi jelenléte:
– A Pécsi Tudományegyetem rendkívül sokrétű kínálattal érkezett városunkba, és azt gondolom, mind a tudományos eredmények, mind a már elvégzett kutatási programok, valamint az egyetem tervei megfelelő garanciát biztosítanak arra, hogy hosszú távon is gyümölcsöző lesz az intézmény és a város kapcsolata. Személy szerint is nagyon örülök ennek az együttműködésnek, bízom benne, hogy hasznos és kézzelfogható segítséget nyújtanak a jövőben a város és a térség vállalkozóinak éppen úgy, mint a képzési kínálat iránt érdeklődő fiataloknak – az oktatási portfolió bővítésével növelve a város megtartó erejét.
Egy hosszú út második fontos állomásának nevezte a hétfőn aláírt megállapodást prof. dr. Szécsi Gábor – mint a PTE dékánja felidézte, a kapcsolat alapját egy kutatási együttműködés jelentette:
– Nagyon hasznos és nagyon eredményes volt az a program, ami a képzési igények feltérképezését és a vállalkozásfejlesztés lehetőségeit, útjait szolgálta, és éppen ez a közös kezdeményezés vezetett odáig, hogy a mostani iroda létesítésével mintegy állandó helyszínként szolgáljunk, egy olyan kutatóközpontot alakítsunk ki, amely a későbbekben a friss, új, gyakorlatorientált képzési programok alapját is megteremtheti. Nem titok, egy hosszú út fontos állomásához értünk – és már látszanak az oktatási-képzési együttműködés körvonalai is. Egyelőre tanfolyamokkal, tréningekkel, továbbképzéssekkel szeretnénk jelen lenni, de a harmadik állomás keretében a PTE képzési kínálatának elemei is megjelennek Dunaújvárosban.
Prof. dr. Szécsi Gábor hangsúlyozta: ahogy a várossal és az Innoparkkal, úgy a Dunaújvárosi Egyetemmel is együttműködésre törekszenek – egymást erősítve lépnének előre a térségi humán erőforrás képzése terén – a végcél egyfajta Közép-Duna-völgyi felsőoktatási tengely kialakítása.
"Minden téren hasznos lehet"
Egy vállalkozásfejlesztésre szerződött intézményben nem "tájidegen" tényező egy, a vállalkozásfejlesztést is segítő tudományos műhely betelepülése, emelte ki a DSTV kamerája előtt dr. Huszti Zsolt. A ügyvezető igazgató köszönetet mondott Varga Attilának, a kutatóközpont és konferenciaterem kialakításában jelentős szerepet vállalt Danube New Building Kft. ügyvezetőjének, valamint Szabó Dávidnak, az F1 Számítástechnikai Bt. vezetőjének az informatikai háttér biztosításáért, majd kiemelte, egybevágnak a PTE, a város és az Innopark céljai:
– Az egyetem kultúratudományi, pedagógusképző és vidékfejlesztési karának kiemelt feladata, hogy működési területe társadalmi, kulturális, gazdasági fejlődését elősegítse, így többek között képzési és tudományos centrumként szerepet vállaljon a térségi kohézió erősítésében. Az Innopark egyik fontos célkitűzése, hogy előmozdítsa a város gazdasági érdekeivel és céljaival összhangban lévő fejlesztések helyi megvalósítását – és ebbe beleértendő a felsőoktatási fejlesztések támogatása is. Mindenképpen úgy gondolom, hogy ez a „betelepülés” minden téren hasznos lehet; a pécsi egyetem városunkba költözése nagy mérföldkő. Főként annak fényében, hogy a PTE KPVK stratégiai célként jelölte meg, miszerint a PTE dunaújvárosi jelenléte mellett saját képzési portfólió-elemeit és tudásbázisát is elérhetővé teszi a város és a térség számára.
A rovat további hírei: Közélet
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.
Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért
2025. nov. 18.
A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.
Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje
2025. nov. 17.
Első alkalommal adott otthont a Generációk Háza a Zöld Kincsek Börzéje elnevezésű sokadalomnak. A Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester körzetében található intézmény valódi központjává válik az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.









