Dunaújváros Hetilap

Milliárdos bukás Dunaújvárosnak

Kölesdi Fanni - 2021. július 13. 18:10

Igaztalan érvek egy igazságtalan döntés kapcsán – a különleges gazdasági övezet létrejöttével milliárdos nagyságrendű forrástól esik el a város. Interjú.

Több kérdés merült fel az elmúlt időszakban a különleges gazdasági övezetről. A dunaújvárosi Fidesz hallgat a kérdésről, Cserna Gábor a múlt heti közgyűlésen nem is volt hajlandó megszólalni a témában, sőt nem is szavazott az ügyben. A döntést kezdeményező Molnár Krisztián, a Fejér Megyei közgyűlés fideszes elnöke tartott ugyan egy tájékoztatót az ügyben, oda azonban csak néhány sajtóterméket hívtak meg, lapunk például nem kapott meghívást. A felmerülő kérdésekre Medgyesi Miklós, sajtószóvivő adott választ intejúnkban.
Egy baloldali javaslat szerint nem lehet Dunaújváros része a különleges gazdasági övezetnek, miért akkor a tiltakozás?
– Soha nem kifogásolta Dunaújváros vezetése, hogy nem lehetünk része az övezetnek! Isten mentesen ettől bennünket, hiszen akkor az összes iparűzési adó bevételtől elesne a város. Ez a módosító tehát nagyon helyes, hogy bekerült a törvénybe. Mi azt kifogásoltuk, hogy egyáltalán létrehozzák ezt a különleges gazdasági övezetet. 
Jelentős fejlesztések lesznek például a Hankook gyárban, ami indokolja ezt a lépést; miért nem értenek egyet ezzel?

– Magára a fejlesztésre természetesen szükség van, de egyelőre egy kapavágás sem történt, nincs is még döntés arról, hogy ez mikor kezdődhet, viszont erre hivatkozva már az idén 684 millió forintot bukik el Dunaújváros. Egy 2013-as és egy 2016-os kormánydöntésre hivatkoznak egyébként, vagyis már 2013 után el lehetett volna venni ezt a pénzt Dunaújvárostól, a fideszes városvezetés azonban végig megkapta ezt. Egyértelmű tehát, hogy politikai döntés született. Egy raktár fog egyébként épülni, ami 25 új munkahelyet teremt majd. Ha Magyarország kormánya és a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke szerint egy 25 munkahelyet teremtő beruház különlegesnek számít országosan, az végtelenül szomorú rájuk nézve.
Földrajzilag sokkal indokoltabb, hogy azok a települések részesüljenek a pénzből, akik az új törvényben szerepelnek. Ez nem támogatható?
– Molnár Krisztián néhány hete még arról beszélt egy televíziós interjúban, hogy nincs közvetlen kapcsolat Rácalmás és Dunaújváros között, tehát kicsit bajos, ha ő beszél földrajzi dolgokról. Ez az állítása is teljes képtelenség, ezt minden itt élő tudja, Molnár Krisztiánnak is elég lenne megnéznie egy térképet: az Iváncsával szomszédos 4 település közül mindössze egyetlen tagja az övezetnek. Ez minden, csak nem jó és nem igazságos.
Igazságtalan, ahogy eddig elosztották a pénzt, mostantól a beruházáshoz közelebbi települések kapják majd meg, ráadásul sokkal igazságosabban – állítja Molnár Krisztián. Ezt sem tartják elfogadhatónak?
– Sajnos ez az állítás sem igaz, hiszen melyik település van a legközelebb a Hankookhoz? Dunaújváros! Itt vannak a munkásszállók is, csak itt körülbelül 800-an laknak a 3200 dolgozóból. Eddig 3 település osztozott a bevételeken, 52 ezer lakossal, mostantól 4 település fog 15 ezer lakossal. Súlyosan igazságtalan tehát az új rendszer. 
Hosszas egyeztetés előzte meg a döntést – mondta Molnár Krisztián. Itt miért nem mondták el a kifogásaikat? 
– Nagyon egyszerű a válasz: azért, mert velünk szokás szerint senki sem egyeztetett, a megyei közgyűlés elnökének tehát ez az állítása sem igaz. Eddig egyetlen levelet kaptunk Molnár Krisztiántól, miután megjelent a döntés, ebben azt írja: "Nem tisztem vizsgálni, hogy a megkötött megállapodások mennyiben jogszerűek, mennyiben arányosak a szolgáltatás-ellenszolgáltatás tekintetében." Magyarul Molnár Krisztiánnak fogalma sincs a döntésének a hatásairól, ami szerintem bicskanyitogató, hiszen több tízezer ember életét befolyásolja. Az is érthetetlen, hogy milyen alapon állítja azt, hogy igazságosabb és jobb az új rendszer, ha egyébként nem vizsgálta az arányosságot. 
Visszatérő érv, hogy Dunaújváros nem is tett semmit ezekért a beruházásokért, miért járna neki a pénz?
– A Hankook részben Dunaújváros tulajdonában álló telkekre épült, az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy egykor itt volt a város kertészete. A közművek jelenleg is tőlünk mennek, itt van a 800 fős munkásszálló is. A Hankook körüli út jelenleg is Dunaújváros tulajdona, igaz, néhány hete ezt 100 évre Rácalmás vagyonkezelésébe adta a kormány. Ezt a döntést is egy tollvonással hozták meg, minket meg sem kérdeztek róla. Iváncsa esetében, Dunaújváros több, mint 4100 millió forintot költött az ipari parkra a Modern Városok Programban Dunaújvárosnak megítélt pénzből. Most nemhogy a beruházásunk és befektetésünk hasznát bukjuk el, hanem a befektetett 4100 millió forintot is.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Negyed század a közösség szolgálatában

Negyed század a közösség szolgálatában

2025. feb. 11.

Mindenki ismeri és mindenkit ismer, töretlen lelkesedéssel intézi a lakók számára fontos ügyeket, elsimítja a konfliktusokat, ha kell, és mindig mindenki megtalálhatja, ha muszáj: 25 éve dolgozik a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet lakói képviseletet ellátó küldöttjeként Grőb János.

225 millió forintra pályázik Dunaújváros

225 millió forintra pályázik Dunaújváros

2025. feb. 10.

Sajtótájékoztató részeként számolt be arról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, hogy Dunaújváros a városi intézményekkel közösen indul a DIMOP Plusz 2.1.1-24 pályázaton. Sikeres elbírálás esetén jelentős támogatásban részesülnének az intézményeink. 

Közszolgaként tettek sokat a városért, a dunaújvárosiakért

Közszolgaként tettek sokat a városért, a dunaújvárosiakért

2025. feb. 08.

Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – ezúttal a Dunaújváros Közszolgálatáért díjjal elismertek következnek.

Közmeghallgatást tartottak a Városházán

Közmeghallgatást tartottak a Városházán

2025. feb. 07.

Megtartotta a minden év elején esedékes közmeghallgatását Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése. Csütörtökön délután több városlakó is kíváncsi volt a tervezett fejlesztésekre és a költségvetésre – a városlakók a legtöbb felmerülő kérdésükre választ kaptak, az önkormányzat az itt élőkért szeretne tenni a továbbiakban is.

Tettekkel a fenntarthatóbb jövőért

Tettekkel a fenntarthatóbb jövőért

2025. feb. 07.

A zöld jövőért tartottak konferenciát a napokban a Mondbach-kúriában. Dunaújvárosban olasz és spanyol partnerek cseréltek tapasztalatot arról, hogy a városokat hogyan lehet élhetőbbé tenni a lakosság számára. A Life SeedNEB projektje során zöld fejlesztések valósulhatnak meg városunkban is.

Célba ért az összes adomány

Célba ért az összes adomány

2025. feb. 06.

Az utolsó eszközök átadásával hivatalosan is lezárta a Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékonysági akcióját a DLSZ "Jót, szívből – Dunaújvárosért!" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Krónikus Belgyógyászati Osztályán.

Megszépült a csemeték környezete is

Megszépült a csemeték környezete is

2025. feb. 06.

Városunk lassan a 75. születésnapját ünnepli, és ez a szép szám azt is jelenti, hogy a közintézmények is hosszú évtizedekkel ezelőtt épültek fel. Nincs ez másképpen az óvodák esetében sem, amiknek a gondozása, fejlesztése folyamatos. Most a Duna-parti Tagóvodában készült el egy rég vágyott fejlesztés.