Dunaújváros Hetilap

Több évtizede a köz szolgálatáért

Kölesdi Fanni - 2021. július 1. 18:15

A közigazgatásban dolgozókat  köszöntötte Pintér Tamás polgármester a köztisztviselők napja alkalmából tartott ünnepségen a Városházán szerdán. Az eseményen átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat. 

A közgyűlés által alapított díj azon személy munkáját ismeri el, aki a város fejlődése, hírnevének növelése, továbbá az önkormányzat tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő tevékenységet folytatott, és legalább 10 évet a köz szolgálatában töltött. Pintér Tamás polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy mindenki számára embert – próbáló volt az elmúlt időszak, a Városháza dolgozói azonban helytálltak a mindennapokban, amiért rendkívül hálás:
– Most ismét úgy érezzük, hogy túl vagyunk a járványon, de ebben továbbra is csak reménykedhetünk, bár kétségtelen, hogy ha arra gondolunk, hogy ismét hónapokat kell élnünk a korlátozások között, akkor az életkedvünk is elmegy. Én is csak azzal tudom bíztatni Önöket, hogy bármi is lesz, meg fogjuk tudni oldani, hiszen eddig is azt tettük. Addig pedig ne is gondoljunk erre, koncentráljunk az előttünk álló feladatokra. Ez bizony nem lesz könnyű. 
Kitért arra is, bár – ahogyan fogalmazott – érdekes helyzetet teremt, ha politikusoknak és hivatalnokoknak együtt kell dolgozni, úgy érzi az elmúlt időszakban ez a kapcsolat jól működött:
– Szeretném ha tudnák: én mindannyiukra kollégámként tekintek, akikkel egy csapatot alkotunk, nem a politikusok és hivatalnokok külön csapatát, hanem egy közös csapatot, mert gondoljunk bármit is a világról ne feledjük: a legfontosabb dologban egyetértünk és közösek az érdekeink: Dunaújváros érdekei az elsők, minden más csak ezután következik. Köszönöm a munkájukat!

A város első embere ezt követően dr. Molnár Attila jegyzővel közösen adta át a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat, amelyet az idei évben Pásti Norbert, a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Osztályának közterület-felügyelő ügyintézője vehetett át.  Pásti Norbert 1996. július 1-jén kezdte meg munkáját a Polgármesteri Hivatalban. Feladatai közé tartozik egyebek mellett a közterületi engedélyek kiadása, az azok jogszerű használatának ellenőrzésével kapcsolatos ügyintézés és a rendezvényeken való közreműködés. A munkához, a közszolgálathoz való hozzáállása példaértékű. Mint az a méltatásában elhangzott : nincs olyan ügy, aminek ne járna alaposan utána, nincs olyan ügy, amire azt mondaná: ez nem az én dolgom. A hozzá fordulók ügyére minden esetben, szakszerű megoldást ad, pedig immár 25 éve ezt teszi, nap-mint nap. Pásti Norbert a díj átvétele után köszönetet mondott kollégáinak és a városvezetésnek. Mint mondta:  ha valaki lokálpatriótának kívánja nevelni a gyermekét, azt tanácsolja, válassza a Városüzemeltetés osztályát, hiszen aki ezen a területen dolgozik, más szemmel néz majd Dunaújvárosra.  
Az ünnepi eseményen közreműködött Futó Mészáros Krisztina és Futó Gábor, a Duo Soulmates Acoustic.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Fontos és "fényes" ígéret teljesült

Fontos és "fényes" ígéret teljesült

2025. jan. 13.

Elkészült városunkban az a száz napelemes ledes kandeláberből álló közvilágítási konstrukció, amely mostantól a villamos hálózatra kapcsolt városi világítási rendszert egészíti ki, így olyan helyeken is van már világítás, ahol eddig nem volt. A Technikum városrészben most 12 ilyen lámpát üzemeltek be.

Folytatódik a a sorozat, Nyirkos Tamás lesz a Dunaújvárosi Estek idei első vendége

Folytatódik a a sorozat, Nyirkos Tamás lesz a Dunaújvárosi Estek idei első vendége

2025. jan. 12.

Tavalyelőtt kezdődött, gyorsan népszerű lett városunkban a Dunaújvárosi Estek közéleti sorozata. Ennek keretében havonta látta vendégül hazánk különböző kiemelkedő szereplőit az önkormányzat. Folytatják!

Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít a Magyar Református Szeretetszolgálat

Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít a Magyar Református Szeretetszolgálat

2025. jan. 11.

Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít idei első adománygyűjtésével a Magyar Református Szeretetszolgálat - közölte pénteken az MTI-vel a szervezet.

Újabb győztes EU-s pályázat, ezúttal átképzési programot eredményez

Újabb győztes EU-s pályázat, ezúttal átképzési programot eredményez

2025. jan. 10.

Ismét nyertes, közvetlenül az Európai Unióból érkező pályázatról számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a Városházán szerdán. A projekt neve SteelCityZen,  előremutató kezdeményezés, amely világszinten egyedülálló lehetőséget jelent, itt konkrétan arra, hogy a vasmű dolgozói ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe. 

Dunaújváros kenyere: mindig jó helyre kerül a felajánlás!

Dunaújváros kenyere: mindig jó helyre kerül a felajánlás!

2025. jan. 09.

A népszerű közösségi akciónak köszönhetően a Cimbora Klub részesült anyagi támogatásban. Az elmúlt negyedévben ismét több mint 8000 kenyeret adtak el, így az 50 forintoknak köszönhetően 402 ezer 550 forintnyi adomány landolt a közösség perselyében. Mostantól a Rosti iskola lesz a kedvezményezett!

Gyászban az egyetem, elhunyt dr. Mudra László

Gyászban az egyetem, elhunyt dr. Mudra László

2025. jan. 09.

A Dunaújvárosi Egyetem közössége mély fájdalommal tudatja, hogy elhunyt dr. Mudra László – az intézmény legendás tanára életének 91. évében távozott az élők sorából. Emléke él.

DSTV: sokan élnek bizonytalanságban

DSTV: sokan élnek bizonytalanságban

2025. jan. 08.

A dunaújvárosi szociális háló intézményei az év minden napján azon dolgoznak, hogy segítsék a bajbajutottakat, derül ki a DSTV évértékelő összegzéséből. Nemes, de nagyon kemény munkát végeznek a szakemberek, akik reményt is adnak a rászorulóknak. Hangkép.