Augusztus 1-jén emlékeztünk meg a magyar forint bevezetésének 75. évfordulójáról. Hogy melyek is a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalók ezzel kapcsolatban, arról Kronászt Margit történész-muzeológus számolt be. (Hangkép)
DSTV: a forint bevezetése
A rovat további hírei: Kultúra
„Ezt jelenti a család…”
Amikor az első fájások jelentkeztek, a fiatalasszony és férje nekikészülődött, fogták az előre elkészített pakkot, elindultak a kisvárosba, a kórházba. Előtte még egy telefon az unokanővérének, erre aztán a 40 kilométerrel odébb lakó Jucó mama és főiskolás lánya is autóba szállt. Indultak a jövevény fogadására.
Aki lemaradt volna: Balogh Gyula Quartet - DO-videó
Hoztunk egy videós hangulatjelentést a tegnapi, Művész béli jazzkoncertről, ahol a Balog Gyula Quartet játszott és nem is akárhogyan. Nézzék, hallgassák!
Szent György napján - legelőre!
A tavasz a lábasjószág legelőre terelésének napjával ma beköszöntött. Persze, tudom, már benne jártunk eddig is, hiszen mind a meteorológiai-, mind a naptári tavasz kezdetén túl volnánk; de az ókoriak óta a mai jeles napot is tavaszkezdőnek tarthatjuk.
Anconai szerelmesek - Imádja a közönség az új darabot
Egymásra találnak az elveszettnek hitt testvérek, apára lel egy magyar turista, és új szerelmek szövődnek. Mindez az Adria partján, humorosan tálalva. Röviden így jellemezhető az Anconai szerelmesek című olasz komédia, amelyet városunk társulata 3 vendégszínész segítségével vitt színpadra. Április 27-én újra!
A lélekkavaró Balog Gyula Quartet jön a Művészbe
A Művész Presszóban fél éve debütált jazzsorozat szép folytatója lesz az április 24-én 21 órakor fellépő Balogh Gyula Quartet. Repertoárjukban szerepel az amerikai sztenderdek mellett több saját szerzemény is. Kiváló zenés estnek nézünk elébe, péntek estére, ha lehet ne tervezzenek más programot.
Sziget - fókuszban a cigányzene
Idén a cigányzene áll a középpontban a Sziget fesztivál világzenei színpadának kínálatában, amely a roma kultúrából Indiától Egyiptomon át a Nyírségig merít.
Csibészek, csapassátok!
Őrületes tempóval halad előre a két fenegyerek, Patai Gábor és Csonka Károly, művésznevükön Patai G és Karipapa. A páros még 2014. szeptember 27-én robbantott a Nem vagyok én milliomos című számával, melyet a legnagyobb videómegosztó portálon már több, mint 14 ezren láttak.

