Gyorsított eljárásban döntöttek a szabályszegő sofőr ellen
Eltiltás hatálya előtt vezetett. Visszaesőként. Ráadásul meg is akart lógni a rendőr elől. Nem jött be.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki visszaesőként vezetett járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, derül ki a megyei főügyészség összegzéséből. A nyomozás adatai szerint a vádlottat a bíróság 10 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, ám ennek ellenére a terhelt augusztus 3-án az eltiltás ellenére utasával az általa megvásárolt, de nevére át nem íratott gépjárművel Dunaújvárosból Dunaföldvárra közlekedett, amikor a rendőrjárőr ellenőrzés alá kívánta vonni. A vádlott észlelte a rendőrt, nagy sebességgel leparkolt, majd a vezetőülésből kiszállva megpróbált a helyszínről eltávozni, azonban a rendőrjárőr igazoltatta. A vádlott a gépjárművet az intézkedést megelőzően úgy vezette, hogy kezében mobiltelefont tartott, valamint a jármű nem rendelkezett kötelező felelősség biztosítással – e tételek miatt szabálysértési eljárás kezdődött a férfival szemben.
Az eltiltás már komolyabb tényező, derül ki dr. Ott István főügyész tájékoztatójából: a Dunaújvárosi Járásbíróság az ügyészi indítvány alapján a terheltet, mint visszaesőt járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt 5 hónap szabadságvesztésre és 2 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte – és 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is.
Így magunk között: elég drága kísérlet volt.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Tűz ütött ki a város külterületén
2025. jún. 21.
Aljnövényzet, fű, száraz gaz és bozótos ég Dunaújváros külterületén, derült ki a katasztrófavédelem gyorsjelentéséből.
Pótolják a rendvédelmi kavalkádot!
2025. jún. 15.
Ahogy ígérték, az időjárás gonosz tréfája miatt elmaradt Rendvédelmi Nap felvonulását is megtartják – azt eseményre kedden várják az érdeklődőket! Itt a tételes/térképes tervezet!
Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban
2025. jún. 13.
Túlárazással jutott pályázati pénzhez, 3,6 milliárd forint kárt okozott az a férfi, akinek a Fejér Vármegyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt. Az ügyben dunaújvárosi cég is érintett, értesült a DO.
Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)
2025. máj. 31.
Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.
Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!
2025. máj. 22.
A várható rossz időjárás miatt elmarad a Rendvédelmi Nap eseménysora a Kultik Mozinál pénteken. A döntés a felvonulást is érinti – azt is későbbre halasztják.
Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása
2025. máj. 20.
Dunaújvárosi rendőrök is részt vállaltak abban a kutatásban, amelynek eredményeként az utolsó pillanatokban sikerült megtalálniuk egy eltűnt férfit a rendőröknek Beloiannisz mellett.
DSTV: nők versengtek a volánnál
2025. máj. 20.
Nem mindennapi megméretést szerveztek a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Nők a volánnál című közlekedésbiztonsági versenyen 9 csapat 27 hölgy versenyzője adott számot a tudásáról. Hangkép.