Időjárás: derűre ború és viszont
Mozgalmas hét elé nézünk meteorológiai szempontból a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Lehűlés, hőség, szél – és persze megint lehet némi csapadék.
"Felfrissül a levegő, kitisztul az idő" – szó szerint szívderítő mondattal kezdte szokásos hétindító prognózisát Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu szakértő szerkesztője. Ahogy tapasztalhatjuk is, ma délelőtt napos idő jellemzi térségünk időjárását, ám délután a sok napsütés mellett gomolyfelhők jelennek meg az égen – igaz, ezekből esetleg az északi hegyek között és a nyugati tájakon fordulhat elő néhol zápor. Napközben fokozatosan mérséklődik az eleinte még élénk szél – ám felfrissül a levegő; 25 és 31 fok között várható a csúcshőmérséklet délután.
A közeli kilátások már keddre változást ígérnek a friss modellek szerint: bár a napsütést fátyol- és gomolyfelhők zavarják, eső nem várható, és országszerte 30 fok köré melegszik délutánra a levegő. Újabb változást ígér a szerda: a sok napsütés mellett gomolyfelhők jelennek meg az égen, elszórtan már lehet egy-egy kiadós zápor vagy futó zivatar – de még marad a 30 fok körüli hőség. Az ugyanis másnap, csütörtökön illan el a középtávú előrejelzések specialistája szerint – gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé valószínű zápor, zivatar. Többfelé megerősödik az északnyugati szél; markáns hidegfront érkezik, országszerte 22-29 fok közé esik vissza a hőmérséklet, mindenhol megszűnik a kánikula.
És ezzel még mindig nincs vége a fordulatoknak: pénteken csökken a felhőzet, már csak délen és keleten lehet csapadék. Visszatér a nyárias idő, délután már többórás napsütés ígérkezik, ennek nyomán ismét erősödik a nappali felmelegedés. A hét végére szeles és napos időszakok váltják egymást, de marad a jellemzően nyárias idő – vasárnapra újra kánikulával, masszívan 30 fok feletti értékekkel számolhatunk!
(Fotó: Így látjuk Mi! – Józsa Róbert képe)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: csecsebecsék vására
2025. okt. 23.
Egyre népszerűbb eseménnyé növi ki magát ABolhapiac, derül ki a DSTV összegzéséből. Nő az igény a vásárlásra éppen úgy, ahogyan az eladásra is. A múlt vasárnapi forgatagon remek kincseket találhattak az érdeklődők – várják a novemberi folytatást! Hangkép.
Alapítványi segítség a több madárodúért
2025. okt. 22.
Jeles együttműködés ért az első fontosabb mérföldkövéhez a Baracsi úti arborétumban még múlt szombaton: a közösségi környezetvédelem akcióit is szívén viselő Lucus 2050 Alapítvány madárodú-készítő programmal rukkolt ki a város zöld szigetén még múlt szombaton.
Hatásmaximalizálás és kockázatminimalizálás: a pénzügyi ellenőrzés legjobb gyakorlata
2025. okt. 22.
Hazánk egy stratégiai ellentétekkel jellemezhető ország. Bár az Európai Unió egyik legvonzóbb üzleti célpontja – köszönhetően a mindössze 9%-os társasági adókulcsnak –, ezt ellensúlyozza a kihívásokkal teli működési környezet, amely magában foglalja az EU legmagasabb, 27%-os általános forgalmi adóját, a szigorú helyi számviteli keretrendszert, valamint egyedi makrogazdasági és politikai kockázatokat. (X)
Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás
2025. okt. 22.
Az éles látás ma már nem csak álom – a lézeres technológiáknak köszönhetően sokak számára elérhető alternatíva a kényelmetlen szemüveg vagy kontaktlencse helyett. Egy kulcsfontosságú kérdés azonban gyakran visszatér: mennyi a lézeres szemműtét ára, és mi befolyásolja azt? Ebben a cikkben körbejárjuk, mit érdemes tudni az árakról, a beavatkozás típusairól és a klinikai lehetőségekről! (X)
DSTV: keresztmetszet a körömdivatról
2025. okt. 22.
A festett vagy éppen épített körmök manapság nagyon népszerű kiegészítők, derül ki a DSTV összegzéséből. A divat a műkörmök területén is olyan változatos, mint az öltözködés terén, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő stílust, formát és színt. Hangkép.
Lézeres szőrtelenítés kényelmesen
2025. okt. 21.
Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)
Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások
2025. okt. 20.
A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)